RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Nekünk minden élet számít, Önöknek semmi sem drága





Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszolt a képviselők kérdéseire hétfőn az Országgyűlésben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.16.
parlament koronavírus védekezés

A koronavírus-járvány közben hamis vádakat megfogalmazó baloldali képviselőknek az egyik felszólalásra válaszul azt mondta: Nekünk minden élet számít, Önöknek semmi sem drága.

Orbán Viktor Jakab Péter (Jobbik) kérdésére válaszolva azt mondta, hogy a magyar kormány a nyári hónapokban az országot felkészítette a védekezésre. Így ma 78 kórház vesz részt a betegek ellátásában. Az intenzív ágyakon 582 beteg fekszik, és rendelkezésre áll háromszor ennyi intenzív ágy. A miniszterelnök szólt arról is, hogy mozgósították a medikus hallgatókat, 600 diák dolgozik különféle területeken.

Jobban állunk, mint az EU-átlag

Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta a Jobbik frakcióvezetőjének, hogy 14 429 beteg jut egymillió főre Magyarországon, miközben az EU átlaga több mint 20 ezer fő. A halálozások tekintetében is jobban állunk – tette hozzá.

Nekünk minden élet számít, miközben önnek úgy tűnik, semmi sem drága” - zárta szavait a kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 16-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Az ország felkészült és védekezik

Orbán Viktor Vadai Ágnesnek (DK) válaszolva azt mondta, van abban valami magabiztosan pikáns, amikor egy olyan párt beszél hazugságról, akinek a pártelnöke beszélt arról, hogy hazudtak reggel, délben meg este.

Önök nem tudnak egy olyan mércét felállítani a hazugságban, amit nem lehet leverni - tette hozzá. Szólt arról is, hogy az ország felkészült és védekezik. Teljesen nyilvánvaló a különbség a tavaszi és a mostani felkészülés között” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor hozzátette, hogy inkább magukra legyenek dühösek. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Vadai is megszavazta az orvosok és az ápolók egyhavi bérét.

Önök, amikor kormányon voltak, akkor tönkretették az egészségügyet, hatezer orvost elbocsátottak” - mondta Orbán Viktor, hozzáfűzve: ezeket az intézkedéseket Vadai is megszavazta.

Nem segíti a védekezést, ha megtévesztik az embereket

Orbán Viktor Stummer Jánosnak (Jobbik) azt válaszolta, hogy nem segíti a védekezést, ha megtéveszti az embereket. A kormányt a Jobbik azzal vádolja, hogy nem készült fel, miközben 2019-ben 7 ezerrel több orvos dolgozott, mint 2010-ben. A kormányfő elmondta: felkészültek a második hullámra, és le is fogják győzni a vírust.

A magyar statisztika teljes képet ad

A menthetetlen betegek meggyógyítására senki sem tehet ígéretet – mondta Orbán Viktor. Szólt arról is, hogy a magyar statisztikák nemcsak a konkrétan koronavírusban meghaltakat teszik közzé, hanem azokat is, akik koronavírus-fertőzöttek voltak, de haláluk oka más betegség. Mindennek az az oka, hogy az emberek minél teljesebb képet kapjanak – zárta a szavait.

Most is tárgyal az ország a vakcina beszerzéséről

Szászfalvi László, a KDNP képviselője a koronavírus elleni védőoltás beszerzéséről kérdezte az emberi erőforrás minisztérium államtitkárát. Rétvári Bence válaszában azt mondta, hogy Magyarország célja, hogy az emberek az elsők között kapják meg a vakcinát. „Most arra törekszünk, hogy bárhonnan beszerezzük a lehetséges védőoltást. Amerikai, német, izraeli, orosz és kínai tervezett vakcináról is tárgyal a kabinet.„

Orbán Viktor az azonnali kérdések órájában válaszolt a képviselők kérdéseire hétfőn az Országgyűlésben, amiről egy videót is megosztott a Facebook-oldalán.





Ezeket olvastad már?
Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás