RETRO RÁDIÓ

Nagyon büdös a Soros-kolbász





Hiába próbált Gyurcsány és „Gyuri bácsi” mindent egybe gyömöszölni, hiába ölelgették Gyurcsányék, a szocik, a varrónőket kisemmiző, vadászpuskával fenyegetőző Döbrögit, a szavazóknak nem kellett a Soros-kolbász. Büdösnek találták.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.13.
büdös

Pedig beleadtak mindent. Jakab Péter szokás szerint rekedtre ordította magát, Kunhalmi kacarászott, még Karácsony is megölelgette a zsidókra köpködő új kedvencet.

Jó gyomor kellett ahhoz, hogy Karácsony megölelgesse a Judapestet emlegető Bíró Lászlót Fotó: Facebook

Hadházy csak a választási bukta után merte bevallani, hogy eltitkolt egy bűncselekményt, mert tudomása volt róla, hogy a Gyurcsány-zsoldos jobbikos hogyan is tüntette el azt az 50 millió forintot a csődbe vitt varrodából - írja a Ripost.

Fotó: Ripost

Akárhogy is igyekeztek, bukta lett a vége. Pedig orrukat befogva ölelgették a máskor mindenkit antiszemitizmussal vádoló baloldaliak a zsidó honfitársainkat „tetűcsúszdásoknak” gúnyoló Gyurcsány-jelöltet, Bíró Lászlót.

Fotó: Facebook

De a választók nem kértek a Gyurcsány vezetésével készülő Soros-kolbászból, a többség büdösnek találta. A förtelmes szagot még néhány becsületesebb baloldali is undorodva próbálta elkerülni. Tamás Gáspár Miklós például ezt írta:

Érthetetlen és tűrhetetlen, hogy olyan ember, aki a Bíró által mondottakhoz hasonló cigányellenes és zsidóellenes ocsmányságokat beszél, olyan pártok színeiben indulhasson parlamenti választáson, amelyek magukat antirasszistának, demokratának és toleránsnak tekintik. (…) Ha a Jobbik csakugyan annyira megváltozott volna, mint amennyire ezt hirdeti, akkor nem ezt az embert jelölte volna. A többiektől pedig még elkeserítőbb, hogy ezt annyiban hagyják” – fogalmazott a filozófus.

Fotó: Facebook

Jegyezzük meg jól, emellé az ember mellé állt oda, szelfizett gátlástalanul Kunhalmi Ágnes, Varju László, Márki-Zay Péter, Schmuck Erzsébet, Demeter Márta, Szabó Tímea és Fekete-Győr András is.

Fotó: Facebook

Munkásokat pártoló baloldal? Na, ne hazudjunk már ekkorát! A Gyurcsány vezette szedett-vedett csapatot egyáltalán nem érdekelte, hogyan semmizte ki a munkásokat Bíró László a korábbi varroda tulajdonos.

A választások után Hadházy, a nagy korrupció-vadász a Facebookon még azt is bevallotta, hogy a közös baloldali jelölt tényleg ellopta azt az 50 milliót, amiből a csődbe vitt üzemet felfuttathatta volna… És még azt is elismerte, hogy eltitkolta ezt a bűncselekményt, nehogy a választók megtudhassák az igazságot.

Nem számított a Gyurcsány vezette baloldalnak, hogy amikor Bírót kérdőre vonták, miért nem fizet a dolgozóknak, az egyik varrónő szerint úgy fogalmazott: „ha valaki ellenem beszél, az vigyázzon, mert vadászember vagyok, és ha ilyet hallok, akkor hozom a puskámat, és az illető menekülhet”. A nyilvános céges adattárból az is kiderült, hogy több vállalkozást vitt már csődbe az új baloldali csodagyerek, a többségük felszámolással vagy kényszertörléssel szűnt meg. Az egyik cég egy omladozó házba volt bejegyezve, miközben ötvenmillió forintos állami foglalkoztatási támogatást is kapott. A csernelyi varrodát meg átjátszotta egy olyan embernek, akinek a nevén még kilenc kényszertörlés alatt lévő cég van. A baloldal jelöltje nem törődött a munkásokkal, sok dolgozó már lassan öt éve várja, hogy kifizessék.

Mit érdekli ma mindez a Gyurcsány vezette baloldalt? Egy a lényeg számukra, hogy mindenáron összeálljon a Soros-kolbász. Nem baj, ha büdös, nem baj, ha gusztustalan, továbbra is azt remélik, hogy sikerül letuszkolni a választók torkán.

A szerencsiekkel most pórul jártak, nyakukon maradt a romlott holmi… Gyuri bácsi nem lesz boldog, kezdhetik elölről a szélhámosságot…





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás