RETRO RÁDIÓ

Többet ellenőrzik a jövőben a munkaadókat, visszamenőleg is fizetniük kell





A március elsejétől hatályos törvénymódosítás csökkentheti a munkavállalók kiszolgáltatottságát, a NAV ellenőrzi, hogy bejelentettek-e minket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.02.
NAV munkáltató munkavállaló

Tavasztól a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek a jogszerűtlenül foglalkoztatott dolgozóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál.

Arra már felhívtuk a figyelmet, hogy érdemes utánajárni: valóban bejelentettek-e minket a munkahelyünkön. Hogy ez ne fordulhasson elő, abban a kormány is segít most a munkavállalóknak egy törvénymódosítással, amivel a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése rugalmasabbá és hatékonyabbá válik. Ennek értelmében idén tavasztól a jogsértésen ért munkaadók kötelesek lesznek a jogszerűtlenül foglalkoztatott dolgozóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál – mondta el közleményében Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Sokan érzik biztonságban magukat abban a tudatban, hogy munkaadójuk bejelentette a munkaviszonyát az adóhivatalnál Fotó: Shutterstock

Nagyobb biztonságban lesznek a dolgozók

Bodó Sándor elmondta, hogy a kormány 25 év után újítja meg a munkaügyi ellenőrzés szabályrendszerét. A hatóság a jogsértés feltárását követően a kárt szenvedett munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót a mindenkori minimálbér mértékéig. Az intézkedés rendezi a munkából élők jogviszonyát, amivel több társadalombiztosítási ellátásra is jogosulttá válnak, és meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük.

Mi magunk is ellenőrizhetjük, hogy a munkaadónk eleget tett-e kötelezettségének Fotó: Shutterstock

Így ellenőrizheti, hogy bejelentették-e

A munkaviszonyok ellenőrzésére a személyes ügyfélkapun keresztül van lehetőség, ahol a korábbi munkaviszonyok is könnyen áttekinthetők. Ha valaki nem rendelkezik ügyfélkapuval, a helyi adóigazgatóságnál érdeklődhet az adatai iránt.

A magyarorszag.hu oldalon a munkáltatók általi járulékfizetés is ellenőrizhető. Megtekinthető a társadalombiztosítási egyéni számla, amelynek adóhatóság felé teljesített bevallásokból származó adatai havonta frissülnek





Ezeket olvastad már?
Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

Hihetetlen kutatás: a terhesség után fiatalabbnak néznek ki a nők

Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról - galériával

Exkluzív fotók az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásáról - galériával

Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Mentes és egészségtudatos termékekkel hódít a SPAR

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Lehet kérni a nyugdíj újbóli megállapítását?

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás