RETRO RÁDIÓ

Müller Cecília: Órákon belül bárki lélegeztetőgépre kerülhet





Sokkal magasabb a brit vírusmutáns fertőzőképessége, egyre több fiatalt érint a megbetegedés, emiatt súlyos állapotban kerülnek kórházba .



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.08.
operatív törzs

Müller Cecília, az operatív törzs tájékoztatóján elmondta: a beoltottak száma egy kissé meghaladta az egymilliót, 1 002 714 fő kapta meg az első oltását. A lakosság átoltottságában a második helyet foglaljuk el az unióban, lakosságarányosan 10,26 százalék.

Az országos tiszti főorvos kitért arra is, hogy versenyt futunk az idővel. Holnapra is várnak Pfizer-vakcinát, miközben folytatódik a regisztrált emberek beoltása – tette hozzá. A hét második felében oltanak majd azzal az AstraZeneca-oltással, amit nem használtak fel. A fiatalabbakat is érinti a megbetegedés, és súlyos lefolyása van. A lélegeztetett betegek száma két hét alatt megduplázódott — hangsúlyozta Müller Cecília. Nagyon magasak ezek a számok, rendkívüli terhelést jelent az egészségügyi ellátórendszerre.

Nagyon elterjedtek a vírusvariánsok itthon

Müller Cecília elmondta, hogy számos vírustörzs jellemzően fertőzőképesebb, miszerint 70-80 százalékos arányban találtak vírusvariánst a mintákban. „Az új mutációknál az első jellemző tünet a köhögés, és sokaknál alakul ki hirtelen magas láz és ízületi fájdalom. Ezért olyan fontos, hogy valamennyi közterületen viselni kell a maszkot” — közölte az országos tiszti főorvos.
A brit vírusmutáns fertőzőképessége sokkal magasabb. A kórházban lévők arról számoltak be, hogy egyre több fiatalt érint a megbetegedés és kerülnek súlyos állapotban kórházba – mondta kérdésre Müller Cecília. Órákon belül bárki lélegeztetőgépre kerülhet — mondta Müller Cecília (Fotó: Észak-Magyarország/Bujdos Tibor)

Fontos e-mail-cím

Az 1818-as telefonszámot ajánlotta még a lakosság figyelmébe, itt lehet a korábban megadott adatokat pontosítani. Ha mégis foglalt, akkor az címre érdemes írni, innen is átvezetik az adatokat.

A kormány döntése értelmében hétfőn hatályba léptek a március 22-éig tartó szigorított védelmi intézkedések

Kiss Róbert alezredes elmondta, hogy az intézkedéseket — a járvány harmadik hullámában a fertőzésszám csökkentése érdekében — az operatív törzs javaslatára hozta meg a kabinet.

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az üzleteket be kell zárni — közölte.

Kivételt képeznek ez alól az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac — tette hozzá.

Az óvodák és az általános iskolák április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a középiskolákban és a felsőoktatásban továbbra is marad a digitális tanrend — mondta az alezredes.

Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között. Ez alól csak igazolt munkavégzéssel lehet mentesülni — tette hozzá.

Több házibulit is felszámoltak: a belvárosban 54 személlyel szemben tettek feljelentést a rendezvények tartásának tilalma miatt a hétvégén – mondta Kiss Róbert.





Ezeket olvastad már?
A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás