RETRO RÁDIÓ

Világsztárok hozhatnak sikert Budapestnek





Történelmi sikert ért el a magyar főváros, hiszen Budapest lesz a házigazdája az MTV European Music Awards rendezvénynek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.21.
budapesti díjátadó

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal készül. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból.

Ariane Grande és Billie Eilish is a jelöltek között (fotó: AFP)

A rendezvény keretein belül az akár egymilliárd néző mellett minden bizonnyal világsztárokat is meggyőzünk majd arról, hogy egy következő videóklipjüket hazánkban forgassák, vagy egyszerűen csak ellátogassanak hozzánk. A díjátadón a legtöbb jelöléssel egyébként Lady Gaga büszkélkedhet, akit 7 kategóriában is jelöltek. Gaga után szorosan a BTS csapata és Justin Bieber 5-5 jelöléssel száll ringbe, de Ariane Grande, Billie Eilish, Taylor Swift, Dua Lipa, Miley Cyrus és Katy Perry is megmérkőzik majd egy-egy díjért november 8-án.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás