RETRO RÁDIÓ

„Mintha átok ülne a családunkon” – Anikó és Ferenc édesanyját ugyanott gázolták halálra





Szörnyű drámát kell feldolgoznia a házaspárnak, akik mindketten baleset miatt vesztették el édesanyjukat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.27.

Borzalmas baleset történt szombat reggel Ercsi-Sinatelepnél, ahol egy gyalogost gázoltak halálra. Egy autó ütötte el az úttesten átkelő asszonyt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

Nem tudták megmenteni

A szomszéd hívta fel a férjemet reggel, hogy azonnal menjen, mert a mamát elütötték. Ekkor még élhetett, sokáig próbáltak küzdeni érte, de olyan ütést kapott, hogy már nem lehetett rajta segíteni. 40 métert repült. A húgom még megpuszilhatta, de akkor már halott volt. Az egyik szeme üveg volt, elképzelhető, hogy emiatt nem láthatott rendesen, de korábban sosem volt semmilyen baj belőle – mondta zokogva a Blikknek Hack Ferencné Anikó, az áldozat lánya.

A nő azt mondta, az autó sofőrje, azt állítja, hatvannal hajtott, amikor az idős nő két kocsi között kilépett elé, ő már nem tudott lefékezni. Amikor a hozzátartozók odamentek hozzá és megtudta, hogy a családtagjuknak okozta a halálát, sokkos állapotba került, és majdnem összeesett.

A múlt ismételte magát

Édesanyámat 120 kilométeres sebességgel csapták el 2006-ban ugyanott, de az a kocsi nem volt összetörve annyira, mint ez. Pedig mindkettő Suzuki volt. Mintha átok ülne a családunkon. Évtizedekig harcoltunk azért, hogy legalább legyen megvilágítva az úttest, de csak azután csinálták meg, hogy az anyámat elgázolták. Reméljük, ezután egy zebrát is csinálnak oda végre – tette hozzá bosszúsan Hack Ferenc.





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás