RETRO RÁDIÓ

Merkely Béla kijelentette, nekik egyáltalán nem ajánlja a harmadik oltást





A rektor Fürjes Balázsnak adott interjújában válaszolt a harmadik oltással kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre, valamint elárulta, hogy akiknek nem ajánlja a harmadik vakcinát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.05.
járvány

A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár Facebook-oldalán csütörtökön.

A Fürjes Balázs által készített videóinterjúban a rektor hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át is estek a betegségen, ez jelentősen csökkenti azok számát, akik terjeszthetik a fertőzést.

Az új variánsok el tudnak indítani újabb járványhullámot, de a beoltottaknak jó a védettsége, esetükben egészen minimális az esélye a súlyos megbetegedésnek – tette hozzá a szakember.

A legfontosabb, hogy minél többen kapják meg a második oltást. Vakcina és egészségügyi kapacitás van bőven. Harmadik oltás az időseknél és a krónikus betegeknél lehet indokolt, ugyanakkor a fiataloknál és várandósoknál nem – mondta Merkely Béla.

A videóból az is kiderült, hogy a rektor kiknek nem ajánlja a harmadik oltást

A krónikus betegek mindenképp oltassák be magukat – fejtette ki a Merkely Béla.

Azt mondhatjuk, professzor úr, hogy aki akár az életkora, egészségi állapota, akár az életformája, tevékenysége, munkája miatt fokozott kockázatnak van kitéve, jó, ha felveszi a harmadik oltást? – kérdezte Fürjes Balázs.

Abban az esetben érdemes fölvenni, vannak viszont olyanok, akiknek egyáltalán nem ajánlom. Ide tartoznak elsősorban a fiatalok, én ott nem tartom fontosnak, és különösen nem a terhes édesanyáknak, mert erre vonatkoztatva klinikai vizsgálat nincsen” – közölte a Semmelweis Egyetem rektora.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás