RETRO RÁDIÓ

Merénylet! Rálőttek az elnök kocsijára





Ismeretlen tettesek nyitottak tüzet a volt kirgiz elnök, Almazbek Atambajev gépkocsijára.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.09.
többen ültek az autóban

Két másik ellenzéki politikus, Omurbek Babanov és Szapar Iszakov is a gépkocsiban ült.

A merényletkísérletet a biskeki Ala Too téren követték el, ahol pénteken napközben összecsaptak a Szadir Zsaparov ellenzéki vezető és a volt elnök mellett tüntetők, és lövések is eldördültek.

A két politikust kimenekítették a térről

A volt elnököt néhány napja szabadították ki a börtönből ellenzéki tüntetők. Nyijazov azt állította, hogy értesülést kaptak arról, hogy a titkosszolgálatok merényletre készülnek Atambajev ellen.

Biskekben és Oséban péntek este is tüntettek a jelenlegi hatalom és az ellenzék hívei. Szooronbaj Dzseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig. A közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban a múlt vasárnap választásokat tartottak, amelyeken az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba, de az eredményeket végül érvénytelenítették, miután a választáson induló 16 párt közül 11 is közölte, hogy nem ismeri el őket.

Tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több vidéki nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát, az elnöki hivatalt, a parlament és a biskeki polgármesteri hivatal épületét, és kiszabadítottak a börtönből több elítélt politikust.

Azóta kiismerhetetlen a helyzet az országban, teljes a politikai zűrzavar.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás