RETRO RÁDIÓ

Menczer Tamás: Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban





Az államtitkár beszámolt a magyar orvosok ázsiai tapasztalatáról is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.17.
oltási terv

Európa Kínában áll sorban a vakcináért – hangsúlyozta Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás videójában rámutatott: azt, hogy Európának kell-e a kínai vakcina, jól mutatja, hogy miután csütörtökön nyilvánosságra került, a magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat, néhány órán belül 14 európai ország jelentkezett a kínai gyártónál. „Mostanra valószínűleg egész Európa Kínában áll sorban, ismét” – jegyezte meg.

Az államtitkár azt mondta: a külügyminisztériumban is „égtek a vonalak”, európai politikusok kérdezték, „mi ez”, és miért nem tudnak róla.

Menczer Tamás beszámolója szerint a karácsonyi napokban szervezték meg a magyar orvosok kiutazását. Ők az érkezést követően megkezdték a kéthetes karanténjukat a kínai szabályoknak megfelelően. A karantén időszaka alatt dokumentumokat elemeztek és videokonferenciákon vettek részt, majd a karantén lejártával megkezdték a helyszíni vizsgálatot.

Szombaton pedig egyikük úgy nyilatkozott: mindent meg tudtak nézni Kínában, amit meg akartak nézni, és elégedettek az eredménnyel. „Majd meghozzák a döntésüket, akármi is lesz az, én nekik hiszek” - fogalmazott az államtitkár.

Magyarországon az oltás önkéntes – emlékeztetett Menczer Tamás, aki mindenkit arra biztatott, hogy - amint ő is tette - regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon.

„Aki regisztrált, előnybe kerül” – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: „minden élet számít!”.





Ezeket olvastad már?
Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás