RETRO RÁDIÓ

„Nem mersz a szemembe nézni, mert még szemem sincsen” – sokkoló részletek a megvakított Gabriella tárgyalásáról





Gyermeket várt megvakítójától az a kemecsei nő, akinek exszerelme mindkét szemét kinyomta februárban. Gabriella most a bíróságon beszélt a férfihoz, aki távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson, amiért a vád szerint korábban két rokona segítségével elrabolta őt. A lány biztos benne, hogy Isten majd megbünteti Gy. Attilát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.06.08.
drámai részletek

Gabriella élete egyik legnehezebb feladatát teljesítette tegnap kora délután. Vallomást tett a bíróságon egykori élettár­sa ellen, aki rendszeresen bántalmazta, majd a vád szerint elrabolta, végül mindkét szemétől megfosztotta őt. A 22 éves lányt két testvé­re kísérte be a tárgyalóterembe, és ők segítették a széke megtalálásában, de csak az egyikük maradhatott vele, mert a másikat, Róbertet később meghallgatják tanúként a büntetőperben, így az előtte sorra kerülők megszólalásán nem lehetett jelen. Gabriella és Róbert érzelmesen meg­ölelte egymást, majd a fiatal férfi kiment a teremből. A megvakítás ügyében még zajlik a nyomozás, így a tegnapi tárgyalás során a lány elrablására szorítkoztak. A lány egyébként a férfit következetesen Balázsnak nevezte, ezt a Bors­nak aztán így magyarázta:

Nekem annak idején Balázsként mutatkozott be, én nem tudom máshogy szólítani – fogalmazott.

A letartóztatásban ülő Gy. Attila távmeghallgatással vett részt a tárgyaláson.

Megvakítója gyermekét hordta a szíve alatt

Gabriella a bíróságon elárult egy általa eddig fel nem fedett részletet: Gy. Attilától teherbe esett.

Az életemnél is jobban szerettem ezt az embert. A kezemet is megkérte, én pedig igent mondtam. Később mégis megromlott a kapcsolatunk – magyarázta a bíróságon Gabriella, és hozzátette: az elrablásában hárman vettek részt, tehát Attilát két rokona segítette. Miután elfogyott az élelmük, ráadásul a nőnek alsóneműre és tisztasági kozmetikumokra is szüksége volt, rávette a férfit, hogy menjenek bevásárolni. Akkor adódott egy alkalom, hogy beszaladhatott egy drogériába, ahonnan először ki akarták küldeni, mert nem viselt maszkot, holott akkor a még érvényben levő járványügyi előírások miatt kötelező volt. Végül a biztonsági őrrel megérttette, hogy bajban van, így kihívták a rendőrséget. Gabriella annyira félt, hogy két rendőr támogatásával mert csak kimenni a zárt térből. A lány érzelmei abban az időszakban folyamatosan váltakoztak. A gyűlölet és a szerelem egymás mellett kavargott a lelkében. Ezzel magyarázható, hogy Gabriella többször is a börtönhöz ment, ahol Gy. Attilát a letartóztatás miatt fogva tartották – írja a Bors.

– Egy ideig nem mondtam meg neki, hogy gyereket várok tőle, később persze mégis megtettem. Azt hazudta, hogy rákos, én pedig megsajnáltam. Rávett, hogy vonjam vissza a feljelentést – mondta a nő, aki arra is kitért, hogy amikor világossá vált számára, hogy Gy. nem fog megváltozni, az abortuszon is elgondolkodott, erről viszont Attila családja le akarta őt beszélni. A kérdés végül magától megoldódott.

Olyan idegállapotban voltam, hogy elvetéltem – mondta a lány.

„Le akarta vágni a fejemet...”

A férfi még az elrablás előtt is többször bántalmazta Gabriellát.

Ököllel és tenyérrel ütlegelt. Az orromból és a számból is ömlött a vér. Nekilökött egy szekrénynek, aminek kitört az üvege. Ezután egy olyan partvissal esett nekem, ami a benzinkutakon szokott lenni. Kimenekültem az utcára, de ő utánam jött egy bárddal. Le akarta vágni a fejemet, ezt mondta is – sorolta a lány a bíróságon.

Ez az ember engem nem vert, hanem gyilkolt. Volt, hogy kirángatott az autóból, és a betonba verte a fejemet – vallotta a Bors beszámolója szerint a nő, aki egyébként egy négyéves kislány édesanyja is. Amikor Attilától szökni kívánt, végig Mirára gondolt, mert még szerette volna őt látni. Ahogy ezt kimondta, keserves sírásban tört ki.

Gabriella a folyosón a Borsnak azt is kifejtette, hogy Attila nemegyszer megerőszakolta őt.

Szeretnék kiállni minden nő mellett, aki már nincs életben. Nekem nem a lábamat vették el, hanem a két szememet. Ez azt jelenti, hogy járni tudok.

„Az Isten ítél meg téged!”

Gabriella a bírónak elmondta, az az egy hibája, hogy szerette ezt az embert.

Úgy eljöttem a tárgyalásra, hogy nem látok semmit, mert azt szeretném, hogy az igazság legyen igazság – fogalmazott.

A nő a tárgyalás egy pontján az egyik jelen lévő vádlottal összeszólalkozott.

Az Isten ítél meg téged! Vállald a tettedet! Nem mersz a szemembe nézni, mert még szemem sincsen – mondta Gabriella indulatosan.

A tárgyalás végén Gabriella még a kamera mikrofonján keresztül Gy.-hez is szólni tudott:

Nyomorodjál meg!





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás