RETRO RÁDIÓ

Megtalálhatták a koronavírus ellenszerét? Ebben az országban már novembertől elkezdenék a tömeges oltást





Az orosz vakcina már november végétől, december elejétől rendelkezésre állhat, hogy megkezdjék a lakosok beoltását.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.20.
koronavírus vakcina

November végén megkezdődhet a Covid-19 elleni tömeges védőoltás Oroszországban - jelentette be Vaszilij Ignatyjev, a Szputnyik V elnevezésű első orosz vakcinát gyártó R-Pharm gyógyszergyár vezérigazgatója kedden egy moszkvai innovációs fórumon.

„Erről szó szerint minden nap tanácskozunk, folyik a munka. A Szputnyik vakcina tömegtermelése öt helyszínen zajlik, általános megítélés szerint jelentős mennyiségben, és a tömeges vakcináció november végétől, december elejétől kezdhető meg” - mondta Ignatyjev. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester hétfőn azt írta honlapján, hogy a lakosság tömeges védőoltása december-januárra várható. A Gamaleja Intézet által kifejlesztett, augusztus 11-én bejegyzett Szputnyik V emberi adenovírus alapú vektorvakcina „posztregisztrációs” tesztelése jelenleg 40 ezer önkéntesen folyik Moszkvában. Ezzel párhuzamosan oltják a veszélyeztetett csoportokat, köztük az egészségügyi dolgozókat és a pedagógusokat.

MTI/Sóki Tamás

A novoszibirszki Vektor kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona peptidvakcinát október 14-én jegyezték be, és ugyancsak 40 ezer embert vontak be a kipróbálásába Oroszország több régiójában, köztük 150, 65 évnél idősebb önkéntest. A Csumakov Intézet által kifejlesztett teljessejt-vakcinának klinikai tesztelése hétfőn kezdődött meg 300 önkéntesen Kirov megyében. Bejegyzése a várakozások szerint még idén megtörténhet.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve az Egyesült Államok (8,2 millió), India (7,6 millió) és Brazília (5,2 millió) után.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás