RETRO RÁDIÓ

Megnyílt a humanitárius tranzitpont a BOK Csarnokban





A budapesti BOK Csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára – jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.21.
Menekültek

György István közölte, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK Csarnokba, ahol kulturált körülményeket alakítottak ki.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára beszédet mond a budapesti BOK Csarnokban, ahol humanitárius tranzitpontot nyitott a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára 2022. március 21-én Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A csarnokban többek között étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a menekülteket, a kisgyermekes anyák számára baba-mama-sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, valamint az emberek információt kaphatnak a szállás- és további utazási lehetőségekről – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta: az alapvető szükségletek kielégítésén túl telefontöltési lehetőség és internetkapcsolat áll az érkezők rendelkezésére, azoknak pedig, akik továbbutaznának, a MÁV nemzetközi pénztárt nyitott a csarnokban, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket, és ki is szállítják őket a pályaudvarokra vagy a Liszt Ferenc repülőtérre.

Pihenő a budapesti BOK Csarnokban Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az menekültek szállításához szükséges buszokat a Budapesti Közlekedési Központ és a Volán biztosítja – fűzte hozzá.

Akik csak néhány napig akarnak Magyarországon maradni – folytatta –, azok számára a humanitárius szervezetek biztosítanak szállást, azoknak az elhelyezéséről pedig, akik tartósan maradnának, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gondoskodik, a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve.

Az orosz–ukrán háború elől Ukrajnából menekülők a budapesti BOK Csarnokban Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Szintén helyben kapnak segítséget azok, akik menedékes eljárást kezdeményeznek vagy tartózkodási engedélyt kérnek. Nekik az Országos Idegenrendészeti Igazgatóság biztosít információt, és ha szükséges, időpontot is kaphatnak a menekültügyi eljárás megindításához – ismertette György István.

Akik hosszabb távon Magyarországon képzelik el az életüket, munkalehetőségekről is tájékoztatást kaphatnak a BOK Csarnokban – tette hozzá.

Megnyílt a humanitárius tranzitpont a BOK Csarnokban Fotó: MTI/Balogh Zoltán

 





Ezeket olvastad már?
"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

"Éppen a kislányomnak meséltem, amikor hallottam a jajveszékelést" – Megszólalt a szomszéd a csepeli házból kiesett kisfiúról

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Durva baleset az M5-ösön, szalagkorlátnak csapódott egy autó

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás