RETRO RÁDIÓ

Megható, ennyi pénz gyűlt már össze





Már több mint 40 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.10.
Együtt az Autistákért Alapítvány

Siklósi Beatrix, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója elmondta, hogy a tárgyi felajánlások között olyan különlegesség is megtalálható, mint Törőcsik Mari színművész adománya, a chicagói filmfesztiválon a Szerelem című filmért kapott 1971-es díja, valamint a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Nigel Mansell Forma-1-es világbajnok kézjegyével ellátott trófeája.

Kiemelte, hogy tárgyi ajánlásokat már nem tudnak fogadni, s a jótékonysági aukcióban egyes tárgyakat fix áron lehet megvásárolni, míg más felajánlásokra majd licitálni lehet az adás napján. A felajánlott tárgyakból eddig több mint 2,5 millió forint gyűlt össze - tette hozzá.

A csatornaigazgató hangsúlyozta: a közmédiának fontos küldetése olyan információkat közreadni, amelyek a közvélemény tudatában kevésbé, vagy egyáltalán nincsenek benne. Az autistákról is keveset tudunk - mutatott rá, hozzátéve: a cél, hogy egyre több diagnosztikai központ jöhessen létre az autizmus felismerésére, fejlesztésre, a családok támogatására.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás