RETRO RÁDIÓ

Megfenyegették, egy karikatúra miatt kell bujkálnia egy tanárnak





Egy holland tanárnak rejtőzködnie kell, mert fenyegetéseket kapott az osztályában kifüggesztett, az iszlamista terrort kifigurázó karikatúra miatt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.05.
Mohamed-karikatúrák gúnyrajz fenyegetés

A szóban forgó gúnyrajz, amely már öt éve függött a terem falán, egy Charlie Hebdo feliratú inget viselő, lefejezett alakot ábrázolt, aki az őt lemészároló dzsihadistára ölt nyelvet.

Az NRC Handelsblad című holland napilap szerint miután a holland iskolában a hét elején megemlékezést tartottak Samuel Paty franciaországi tanárról - akit azért fejezett le egy iszlamista október elején, mert osztályának Mohamed-karikatúrákkal szemléltette a szólásszabadságot -, egy csoport muzulmán diák felkérte az oktatót, hogy távolítsa el a karikatúrát az osztályteremből, annak istenkáromló volta miatt.

A diákok nem hallgatták meg a tanár magyarázatát sem, miszerint a kép egy terroristát ábrázol, és nem Mohamed prófétát. Miután a tanulók megosztották a rajzot a közösségi hálón, a férfi fenyegetéseket kapott. A rendőrség közölte, hogy „nagyon komolyan veszik az ügyet”, és már intézkedéseket foganatosítottak a tanár védelme érdekében.

Az iskola vezetősége a szülőknek írt levelében hangsúlyozta: sokkolták őket a kollégájuk elleni fenyegetések, és arra törekednek, hogy oktatási intézményük továbbra is biztonságos hely maradjon.

A lap szerint az iskola több oktatója jelezte, hogy nem érzi magát biztonságban munkahelyén.





Ezeket olvastad már?
Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

Gigantikus fekete lyukat találtak a Tejútrendszerben: Akkora, hogy 33-szor elférne benne a Nap

 Előszőr látták idén a Loch Ness-i szörnyet, megdöbbentően szilárd bizonyíték lehet a létezésére

Előszőr látták idén a Loch Ness-i szörnyet, megdöbbentően szilárd bizonyíték lehet a létezésére

Nyárból a télbe: ijesztő, ami a hét további részében ránk vár

Nyárból a télbe: ijesztő, ami a hét további részében ránk vár

Kis híján egy fiatal életébe került a papírsárkány-reptetés Maroskeresztúron

Kis híján egy fiatal életébe került a papírsárkány-reptetés Maroskeresztúron

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás