Tony Garnettnak az új kapcsolata miatt most ismét nem várt nehézségekkel kell számolni. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a 29 éves apuka fejét 10 nap alatt csavarta el az ukrán háború elől menekülő 22 éves nő, aki akkor kapott vízumot az országban.

A fiatal lány a háború miatt menekült el Ukrajnából – Fotó: AFP

Most kiderült, hogy a helyzet nem annyira rózsás, ugyanis az új szerelem a férfi munkájába és a megélhetésébe került – írja a The Sun. Tony Garnett most azt állítja, kettétört a karrierje, mert a média túlságosan felkapta a történetüket. A párt a történtek után rengetegen kritizálták és bántották, sőt az internetezők közül néhányan még petíciót is akartak indítani azért, hogy Sofiát kitoloncolják Nagy-Britanniából.

A 29 éves férfi, aki korábban biztonsági őrként dolgozott, elmondta, hogy új párkapcsolata a munkájára is kihatással volt és gyakorlatilag teljesen tönkrement a biztonsági szolgálattal foglalkozó cége, mivel gyakorlatilag szóba se akartak állni vele. Pedig a férfi cégének partnerei között olyan nagy szervezetek is voltak, mint például a brit országos egészségügyi szolgálat (NHS).

Volt egy nagyon sikeres vállalkozásom. Ennek szenteltem az életemet, voltak hetek, amikor több mint heti 80 órát fektettem bele” – mesélte Tony Garnett.

A férfi feje fölött összecsaptak a hullámok, ugyanis Sofia Karkadyma részben megvakult, mivel szemfertőzést kapott az Egyesült Királyságban. Emellett annyira szűkösen élnek, hogy még azt sem engedheti meg magának, hogy egy bútort vásároljon abba az albérletbe, ahol Sofiával közösen élnek. A helyzet azóta már odáig fajult, hogy Tony Garnett kénytelen volt segítséget kérni családtagjaitól, és már a megélhetésért kell küzdenie.