RETRO RÁDIÓ

Máris szakított ukrán szeretőjével a férfi, durva vége lett a románcnak





A szakítás előtt a nő részegen tombolva egy kést döfött a házuk falába.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.09.28.
tévedés

Nagy port kavart a sajtóban, mikor májusban arról kezdtek el írni, hogy egy biztonsági őrként dolgozó férfi feladta a tízéves kapcsolatát, elhagyta két gyermekének anyját, a 28 éves Lornát tíz nappal azután, hogy befogadták magukhoz az Ukrajnából menekült nőt. A hirtelen jött románcnak úgy tűnik befellegzett, ugyanis Garnett szakított a nála hat évvel fiatalabb Sofia Karkadyval ráadásul.

A háború miatt menekült el Ukrajnából Fotó: AFP

A férfi nemrég ünnepelte a 30. születésnapját, azonban a pár között nézeteltérés alakulhatott ki, ami a szakításhoz vezetett. Tony Garnett szerint a nő nem tudott bánni az alkohollal és egy késsel neki esett a falnak, a férfi ezután hívta ki a rendőröket – számolt be róla a Daily Mail.

Sofiia Karkadymot azután vették őrizetbe, hogy megjelent a férfi lakásánál, és üvöltözve elkezdte rugdosni a bejárati ajtót, azt kiabálva, hogy „Tony, szeretlek”. A lap beszámolója szerint még akkor is azt kiabálta, hogy „Tony szeretlek, gyere velem”, amikor a rendőrök már elvezették a helyszínről. A nő megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de a házhoz közeli bokorban megtalálták. A Mail cikke szerint a nőt kihallgatták majd szabadon engedték. A lap úgy tudja, hogy a nő féléves vízuma pár hét múlva lejár.

Rettegve nézte a történteket a férfi

Tony a lapnak elmondta, félt attól, hogy valami ilyesmi fog történni. Elmondása szerint rettegve nézte a házból, hogy exe mit művel az ajtó előtt, és próbálta elmondani neki, hogy miért szakított vele. Tony a lapnak elmondta: „Örültem, hogy a szomszédok kihívták a rendőröket, mert féltem. Nem mertem kinyitni neki az ajtót.” A férfitől a rendőrök többször is megkérdezték, hogy akar-e vádat emelni Sofia ellen, ő inkább azt akarta, hogy segítséget kapjon.

Visszatér Ukrajnába a fiatal hölgy

A nő a lapnak elmondta, hogy teljesen összetört a szíve, és még mindig szereti Tonyt, és nem érti, hogy a férfi miért szakított vele. Sofia a késes esettel kapcsolatban azt állította, azért vágta bele a kést a falba, mert dühös volt amiatt, hogy a férfi „folyamatosan csak a gyerekeiről beszélt”. A nő megjegyezte, hogy valószínűleg visszatér Ukrajnába.

Tony volt partnerét nem lepték meg a történtek

Tony Garnett korábbi élettársa barátainak korábban elmondta, hogy a románcuknak vége lesz és a szakítás után nem fogja őt visszafogadni. „Tudtam, hogy katasztrófával fog végződni számukra – csak nem gondoltam volna, hogy négy hónap múlva történik ez meg” – nyilatkozta Lorna.





A dosszié további cikkei
Ezeket olvastad már?
A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás