RETRO RÁDIÓ

Tiszta vizet öntött a pohárba Marco Cavaleri az AstraZeneca lehetséges veszélyeiről





Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője vasárnap közölte, hogy az AstraZeneca vakcinájának előnyei minden korosztályban sokszorosan felülmúlják esetleges veszélyeit, és különösen igaz ez a 60 évnél idősebbek esetében.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.14.
vakcina

Cavalerit korábban a La Stampa című lap idézte, és az akkori cikk szerint a fentieknek éppen az ellenkezőjét mondta, azaz hogy el kellene kerülni a 60 felettiek oltását AstraZenecával, csakúgy, mint a fiatalabbakét, mert fennállhat – bár rendkívül ritkán fordul elő – a vérrögképződés veszélye.

Szavaimat sajnos nem helyesen tolmácsolta az interjúban a La Stampa” – írta nyilatkozatában az oltásstratégiai vezető a Reuters hírügynökségnek.

A La Stampa vasárnap este közölte online kiadásában Cavaleri pontosítását.

A múlt hét elején az olasz kormány azt közölte, hogy korlátozni fogja az AstraZeneca oltóanyagának használatát a 60 év felettieknél, miután egy tizenéves meghalt ritka vérrögképződésben beoltottsága után.

Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap sajtótájékoztatón viszont azt mondta, hogy Olaszország folytatja az AstraZeneca használatát a 60 év felettieknél is, és nemcsak azoknál, akik ebből kapták első oltásukat, hanem olyanoknál is, akik még egyetlen oltást sem kaptak.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás