RETRO RÁDIÓ

Már elérhetők az időalapú jegyek a BudapestGO-ban





Keddtől elérhetők az időalapú jegyek a BudapestGO alkalmazásban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.01.
tömegközlekedés

A kizárólag digitális formában elérhető jegyek két változatban kaphatók:

  • a 30 perces jegy 530 forintért,
  • a 90 perces 750 forintért vásárolható meg.
  • Aki korábban már telepítette telefonjára a BudapestGO-t, vagy annak elődjét, a FUTÁR applikációt, annak mindenképp frissítenie kell az alkalmazást, hogy az új jegyek elérhetővé váljanak - hívták fel a figyelmet.

    Emlékeztettek arra, hogy az időalapú jegyekkel minden - érvényességi időn belül - elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30, vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK járatra, és azzal akár a végállomásig lehet utazni Budapesten belül.

    Közölték azt is, az időalapú jegyek a vásárlás időpontjától számított két évig használhatók fel. Vásárláskor akár több jegy (egy jegytípusból legfeljebb kilenc) is választható egyidejűleg, hogy szükség esetén azonnal rendelkezésre álljon.

    A jegyet a járműre történő felszálláskor, vagy a metró területére való belépéskor kódbeolvasással kell érvényesíteni. Ezt minden átszálláskor meg kell tenni, hiszen azzal tudják igazolni, hogy a kiválasztott időhatáron belül szálltak fel az adott járműre.

    Az időalapú jegy egy Budapesten belül használható jegytípus, ezért a főváros közigazgatási határán belül elfogadják a HÉV-eken és a Volánbusz „kék” járatain is - közölte a BKK.





    Ezeket olvastad már?
    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás