RETRO RÁDIÓ

Ma megkezdődik a tömeges oltás, így zajlik a vakcinák beadása





A háziorvosok négy nap alatt olthatják be a praxisukhoz tartozókat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.04.
védekezés

Csütörtökön 1080 háziorvos kezdheti meg a tömeges oltást, miután vasárnap kevesebb vakcina érkezett hazánkba a vártnál.

A Metropolnak Dr. Juhász Éva budapesti háziorvos elmondta, kaptak egy listát a NEAK-tól (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő), amely 20-30 olyan ember nevét tartalmazza, akik jelentkeztek az oltásra.

- Azoknak a személyeknek tartalmazza a nevét az általunk összeírt nyilvántartás, akik 1938. december 31-e előtt születtek és továbbra is vállalják az oltást. Velük telefonon már egyeztettünk. Megkérdeztük tőlük, hogy nem betegek-e, Budapesten tartózkodnak-e, kórházi kezelésben vesznek-e részt jelenleg. Ezek alapján választottuk ki az oltandókat a legidősebbek közül- mondta el az orvosnő.

A vakcinák különleges hűtőtáskában érkeznek

Minden rendelőbe egy Moderna ampullát visznek, amit a felolvasztást követő 6 órán belül fel kell használni.

Négy nap van az oltásra

Előfordulhat, hogy valaki nem tud megjelenni a rendelőben az előre egyeztetett időpontban. Ebben az esetben a bővebb lista másik tagját keresik fel telefonon. Viszont két háziorvos, akár még egymás páciensei közül is beolthatnak más jogosultat. Az orvosnő elmondta, hogy hatalmas a kíváncsiság az oltás iránt, úgyhogy a továbbiakban sem elképzelhető, hogy legyen olyan vakcina, amit nem tudnának felhasználni kiolvasztás után.

Ilyen vizsgálatokon kell átesni

- Az oltást megelőzően vérnyomást és testhőmérsékletet mérünk, valamint pulzoximéterezünk. Én még torok ellenőrzést is végzek a pácienseimnél. Ilyen alapvető fizikai vizsgálatokra számíthat, aki megérkezik hozzánk - mondta el dr. Juhász Éva. Egy relatíve magas időtartamot, félórás sávot biztosítanak minden egyes oltás beadására a rendelőben. A hozzátartozók elkísérhetik a rendelőhöz idős rokonukat, de onnan a dolgozók kísérik be az oltandót. A váróban nem tartózkodhat senki, csak az előtérben. Így elkerülhető, hogy találkozzanak egymással az idős emberek.

 





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás