RETRO RÁDIÓ

Ma kezdik utalni az emelt nyugdíjat





Átlagosan 18.800 forinttal kapnak többet a nyugdíjasok novemberben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.11.
járandóság emelés magyar kormány nyugdíjas kormány nyugdíj

Nagy öröm éri a magyar nyugdíjasokat ugyanis a következő napokban kapják kézhez az emelt nyugdíjukat. A 2020-as 2,8 százalékos növekedéshez képest holnaptól minden nyugdíjasnak újabb 1,2 százalékkal utal több pénzt az állam, sőt erre az évre visszamenőleg is megkapják az emelést. Így egy átlagos időskorú körülbelül 18.800 forinttal kap többet ebben a hónapban. Akik kártyára kapják a járandóságukat azok ma vagy holnap már a zsebükben is érezhetik az extra pénzt, postai úton pár nappal később érkezik az időskori juttatás.

Fotó: Shutterstock

Több lépcsőben állítják vissza a 13. havi nyugdíjat

A koronavírus-járvány ellenére is fontos szempont az idősek megbecsülése, ezért még tavasszal úgy döntött a Kormány, négy év alatt visszaállítja a 13. havi nyugdíjat. 2021 februárjában az extra nyugdíj első negyedét kapják meg az idősek , majd 2024-ig lépcsőzetesen építik vissza a korábbi rendszert: minden évben egy negyednyivel lesz több az emelkedés.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás