RETRO RÁDIÓ

Luxemburgban is megáll az élet: bezárnak a bárok, éttermek





Luxemburgban csütörtöktől bezárnak a bárok és az éttermek, továbbá a színházak és a mozik a koronavírus-járvány terjedésének lassítása végett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.23.
koronavírus

Az új intézkedéseket Xavier Bettel luxemburgi kormányfő jelentette be hétfőn, a rendelkezések várhatóan december közepéig maradnak érvényben.

A miniszterelnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt két hétben napi 500-nál több új fertőzöttet regisztráltak az egészségügyi hatóságok, meghaladva azt a küszöbértéket, amelyet a kormány előzetesen kitűzött ahhoz, hogy elkerüljék a korlátozásokat. Bettel szerint „a helyzet nem drámai, de az új esetek száma még mindig igen magas”. A kormányfő a társasági kapcsolatok minimálisra csökkentésének fontosságára is felhívta a figyelmet, a háztartások két vendégnél többet nem fogadhatnak. Az új rendelet értelmében a november elején bevezetett kijárási tilalmat - este 11 és reggel 6 óra között - további három héttel meghosszabbítják.

A valamivel több mint félmillió lakosú országban a hét végén több mint ezer ember fertőződött meg. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) statisztikái szerint jelenleg Luxemburg az Európai Unió legfertőzöttebb országa.

A szomszédos Belgiumban a helyi sajtó arról számolt be hétfőn, hogy a továbbra is csökken az újonnan fertőzöttek száma, azonban a csökkenés üteme lelassult. Míg a múlt héten átlagban 45 százalékkal kevesebb esetet regisztráltak az egészségügyi hatóságok, ez az arány hétfőn 25 százalék volt. A fertőzöttek aránya a 30 és 60 év közötti korcsoportban a legmagasabb, de nem csökken látványosan a 80 év fölötti betegek száma sem.

A kórházi felvételek aránya azonban visszaesett: a múlt héten átlagosan naponta 316 embert szállítottak kórházba, ami 34 százalékkal kevesebb, mint az előző héten. Hétfőn 25 százalékos csökkenésről számoltak be e tekintetben a helyi lapok.

Hollandiában ugyancsak lelassult az újonnan fertőzöttek csökkenésének üteme: hétfői kimutatások szerint további 5214 új esetet jelentettek hétfőn, 182-vel kevesebbet, mint az előző nap, de 8 százalékkal többet a múlt héten mért napi átlagnál. Az országban fokozzák a szűrést, múlt héten 35 ezer tesztet hajtottak végre, 10 százalékkal többet, mint az azt megelőző hetekben átlagosan.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás