RETRO RÁDIÓ

A Loch Ness-i szörnykutató állítja: meggyőző bizonyítékot talált - Videó!





Egy férfi már 35 éve kutatja a titokzatos élőlényt, ami a skóciai tó mélyén él, és évente többször felbukkan.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.11.28.
titokzatos élőlény

Egy Eoin O’Faodhagain nevű ír férfi már 35 éve kutatja töretlenül a Loch Ness-i szörnyet – derült ki a Daily Star cikkéből. Elmondása alapján már több mint 14 alkalommal látta a rejtélyes vízi szörnyeteget, de eddig sosem tudta rendesen lencsevégre kapni. Eoin kamerákat helyezett el a tó partján, hogy folyamatosan figyelni tudja az állítólagos élőlényt. Most azonban még ha távolról is, de sikerrel járt az egyik gépe és levideózta a lényt.

Eoin O'Faodhagain szerint ez egyértelmű bizonyíték már a Loch Ness-i szörny létezésére, és nagyon büszke rá, hogy a sokévnyi munka gyümölcse végre beérett. Az 58 éves férfi a lapnak további érdekességeket is elárult az észleléséről:

„Ez az objektum nem hal, és nem is egy rönk volt. Szabályos sebességgel haladt, lassan mozgott, nem úgy mint egy tönk, ami az áramlattal együtt haladna. Úgy gondolom, hogy egy nagy élőlény volt” – szögezte le a férfi, aki azután lett szörnyvadász, hogy 1987 júliusában a saját szemével látta a szörnyet.

Az Eoin által készített felvételt itt tudjátok megtekinteni:

A Loch Ness-i szörny legendája évtizedek óta terjed a köztudatban, évente körülbelül 8-10 észlelést jegyeznek fel a hatóságok a tónál. Azonban egyértelmű bizonyítékot még senki nem tudott találni rá, vagy levideózni a lényt. Azonban volt már olyan szonár felvétel, amit a mai napig nem tudnak megmagyarázni, ugyanis 190 méter mélyen észlelte egy mozgó élőlény testhőjét. Összesen pedig az elmúlt években több mint 1100 alkalommal találkoztak már emberek a titokzatos lénnyel.

 





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás