RETRO RÁDIÓ

„Sajnos nem vagyok gondolatolvasó” – Liptai Claudia férje elárulta, min szoktak vitázni





A házasok nem tagadják, hogy kisebb nézeteltérés néha közöttük is felüti a fejét. Egyre azonban mindig figyelnek: egyetlen nap sem fekszenek le haraggal.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.30.
konfliktuskezelés

Liptai Claudia és Pataki Ádám nem csinál titkot abból, hogy az ő házasságukban is előfordulnak olykor kisebb viták, nézeteltérések.

„Ezek általában apróságok, de bármelyikből lehet egy kis összezörrenés. Abból általában szokott egy kis vita lenni, hogy ha együtt megyünk valahová kocsival. Miért nem Waze alkalmazással követem a forgalom alakulását? Ez az első kisebb torlódásnál kibukik Claudiából, aki nem tudja megállni, hogy ne szóljon bele más vezetésébe. Az is előfordult már, hogy megkért, segítsek egy videója elkészítésében, csak épp azt nem mondta meg előre, hogy hogyan és mit szeretne. Utólag persze már késő volt, nem is tetszett neki a végeredmény, de sajnos nem vagyok gondolatolvasó. Ha nem mondja, hogy szeretné, nem tudom kitalálni” – mondta az ’ÉdesKettes’-ben Pataki Ádám, akinek felesége nem tagadja, igencsak lobbanékony típus.

Tény és való, hogy hirtelen természetem van. Ilyen a vérmérsékletem, hamar fel tudom húzni magam ezeken a kis apróságokon. Egyrészt ezt Ádám remekül tudja kezelni, másrészt egy ilyen összezörrenés után azonnal elsimítjuk a dolgot. Amilyen gyorsan jönnek, olyan gyorsan el is múlnak ezek a kis vitáink. Nagyon fontosnak tartom, hogy túl tudjunk ezeken lépni és meg tudjuk őket beszélni. Figyelünk arra, hogy soha ne feküdjünk le haraggal, mert sosem lehet tudni mit hoz a holnap. Jobb békével és egy öleléssel zárni a napot, mi legalábbis ezt valljuk” – mondta a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás