RETRO RÁDIÓ

„Gyere velem, Lionel Messi itt van a furgonomban” – ezzel csalogatták az autóba a kisfiút





Egy 10 éves gyereket úgy próbált meg elrabolni egy férfi, hogy azt hazudta neki, ha beszáll a kocsijába, akkor találkozhat a sztársportolóval.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.15.
emberrablás

Angliában is tombol az Eb-láz, társrendezőként több meccset is itt fognak megtartani, ráadásul saját nemzeti tizenegyük az egyik legesélyesebb csapat a végső győzelemre.

Ezt használta ki az a húszas éveiben járó pedofil is, aki New Brightonban úgy próbált meg kisteherautójába csábítani egy kisfiút, hogy azt hazudta neki, az argentinok legendás labdarúgója várakozik a járművében. A férfi azt állította a gyereknek személyesen Lionel Messivel találkozhat a kocsiban– írja a Daily Star.

A világ egyik legjobb focistája Lionel Messi (Fotó: AFP)

A kisfiú szerencsére jó nevelést kapott, és azonnal hazaszaladt az eset után és szólt a szüleinek, akik pedig megtették a szükséges lépéseket a rendőrség felé. Még csak bele sem merünk gondolni, mi történhetett volna, hogyha a férfivel tart a fiú.

A helyi rendőrségtől Paul Harrison felügyelő azt nyilatkozta: „Komolyan vesszük az esetet, és vizsgálatot indítottunk azért, hogy megtudjuk, hogy hány gyerek lehet érintett az ügyben” – hozzátette: „Az elszaladó fiú jól tette, amikor felvette a kapcsolatot a szülein keresztül a rendőrséggel, azt tanácsoljuk, hogy hasonló esetben mások is ezt tegyék.”

A rendőrség keresi a férfit (Fotó: Pixabay)

 

A férfi kiléte egyelőre nem ismert, a helyi rendőrség nagy erőkkel keresi a személyleírása alapján.





Ezeket olvastad már?
A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás