RETRO RÁDIÓ

Levelet kapnak a védőoltásról a 60 év felettiek





Hamarosan mobilapplikáción keresztül is leadhatjuk igényünket az önkéntes és ingyenes védőoltásra – értesült a Ripost. Kizárólag Magyarországon bevizsgált, biztonságos és hatékony oltóanyag kerül az orvosokhoz.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.02.
védekezés

Minden korábbi megoldásnál egyszerűbben és gyorsabban jelentkezhetnek a magyarok a koronavírus elleni védőoltásra – tudta meg a Ripost. A lap információi szerint egy díjmentesen letölthető mobilalkalmazás segíti majd az igényfelmérést és a tömeges oltás megtervezését, megszervezését. Nem mindegy ugyanis, hogy mennyi vakcinát szerez be hazánk, s azokkal hány helyszínen, milyen körülmények és ütemezés szerint oltják majd be az orvosok az embereket.

(fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Levelet kapnak az idősebbek

A Ripost értesülései szerint a 60 évnél idősebbeket levélben is tájékoztatja majd a kormány a védőoltásról és az azzal kapcsolatos lehetőségekről. Így első kézből kapnak majd hiteles információkat azok, akik járványügyi szempontból kifejezetten veszélyeztetett korúak. Az összegyűjtött, közérthető módon megfogalmazott tények alapján a címzettek maguk dönthetnek majd arról, kívánnak-e élni a vakcina nyújtotta előnyökkel.

Csak biztonságos oltóanyagot kaphatunk

Magyarországon a hatályos jogszabályok alapján csak az illetékes hatóságok által megvizsgált és engedélyezett oltóanyagot lehet beadni. Világos eljárásrend alapján vizsgálják meg a mintákat és döntenek arról, hogy használható-e az adott vakcina Magyarországon vagy sem – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Miközben az Európai Unióból is érkezhetnek oltóanyagok Magyarországra, hazánk előrehaladott tárgyalásokat folytat több keleti vakcinagyártóval. A cél, hogy minél előbb hazánkban bevizsgált, hatékonynak és biztonságosnak tartott oltást kaphassanak a magyar emberek a koronavírus ellen, mely már ötezernél is több honfitársunk halálát okozta.

(Fotó: Pezzetta Umberto pu/Zalai Hírlap)

Ingyenes és önkéntes a vakcina

Orbán Viktor elmondta: a koronavírus elleni oltóanyag ingyenes és önkéntes alapú lesz, áprilisban pedig nagy valószínűséggel győzelmet hirdethetünk. A miniszterelnök szavai határozottan cáfolják azokat az álhírekeket, miszerint mindenki számára kötelezővé akarják tenni a védőoltást, ami ráadásul komoly anyagi terhet is jelenthetne. A leghitelesebb magyarországi koronavírus-információkat a kormány a koronavirus.gov.hu internetes

oldalon teszi közzé.

 





Ezeket olvastad már?
Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás