RETRO RÁDIÓ

Borzalmas tragédia: lángolt a Covid-kórház, több halottja van az indiai kórháztűznek





Tucatnyi ember vesztette életét pénteken abban az indiai tűzesetben, amely egy koronavírusos betegeket ellátó Mumbai melletti kórházban keletkezett – közölte a helyi tűzoltóság egy tisztségviselője, miközben az ország a járvány eddigi legnagyobb hullámával küzd.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.23.
szörnyűség

Indiában csütörtökön a világon az eddigi legmagasabb napi esetszámot jegyezték fel, 314 835 újonnan azonosított Covid–19-fertőzöttel, és tartani lehet attól, hogy a járvány terhe alatt roskadozó egészségügyi intézmények nem tudnak megbirkózni a rájuk háruló hatalmas feladattal. Az ország északi és nyugati államai, valamint a főváros, Újdelhi egészségügyi tisztségviselői egyaránt arra panaszkodnak, hogy a legtöbb kórházban fogytán van a betegek lélegeztetéséhez szükséges oxigén.

Tizenkét ember halt meg a tűzben a legfrissebb információink szerint” – mondta el pénteken egy tűzoltósági forrás az esetről, amely a Mumbai egyik elővárosában található Vidzsaj Vallab kórház intenzív osztályán keletkezett.

Szerdán legkevesebb 22 koronavírus-fertőzött halt meg egy kórházban Mahárástra állam területén, miután szivárogni kezdett egy palack, és emiatt a lélegeztetőgépekre kötött páciensek tucatjai maradtak oxigén nélkül.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás