RETRO RÁDIÓ

„Azt mondták, hogy ne csodálkozzak, ha golyót kapok a fejembe” – a lakásmaffia üzent Lászlónak





Az elmúlt évek alatt több olyan eset is volt, amikor nem sokkal az eltartási szerződés megkötése után az idősek gyanús körülmények között meghaltak.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.26.
III. kerület zsarolás

Ezzel kapcsolatban törte meg a csendet az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke, aki korábban a Ripost7-nek mondta el, figyelmeztetéseket ragasztottak ki a társasházak liftjeiben, miután több gyanús haláleset is történt eltartott idős emberek körében.

A megjelent cikk hatalmas port kavart, sőt, Tilly László életveszélyes üzenetet is kapott már azóta. A férfi azzal, hogy megszólalt darázsfészekbe nyúlt.

Az Óbudai 5. számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László (Fotó: Ripost)

A Ripost7-nek a helyi Óbudai 5. Számú Lakásszövetkezet elnöke, Tilly László elmondta, hogy tudomása szerint az elmúlt években több hasonló eset is történt a környékükön.

Az internetes hozzászólásokból az derül ki, hogy rengetegen tudnak hasonló, a lakásmaffia módszereire emlékeztető lakásszerzésről. Többen el is mondták a történetüket, de a nevüket és arcukat a nyilvánosság előtt nem vállalják: félnek.

Nem csodálom” – mondta Tilly László. „A piacon, ahol vásárolni szoktam, az egyik zöldségesnek azt mondták, hogy ne csodálkozzak, ha golyót kapok a fejembe. Azon viszont meghatódtam, hogy amikor a cikkek megjelenése után először mentem a Kórház utcai piacra, a zöldségesek felállva megtapsoltak.”

Lapunk úgy értesült, az óbudai gyanús halálesetek a rendőrség érdeklődését is felkeltették, vizsgálják, történt-e bűncselekmény.

Ezt a táblát akasztották ki a lakótelepen (Fotó: Ripost)

Az internetezők úgy gondolják, hogy nem magányos elkövetőkről van szó, hanem egymást ismerő, rokoni viszonyban álló személyekről.Évek óta nyílt titok, hogy mit művel ez a család” – írta egy kommentelő az óbudai esetre. De úgy tűnik, az ország többi részén is előfordulnak hasonló esetek.

A nagynéném 2001-ben került a lakásmaffia karmai közé. Ott a háziorvos adta le a listát azokról az idősekről, akiknek nem volt egyenes ági leszármazottja. Egy családtagom perrel tudta csak visszaszerezni a lakást…” – írta a neten egy kommentelő.

A törvényesség látszatát keltik

A lakásmaffia lényege az, hogy voltaképpen minden törvényesnek tűnik. A 90-es években úgynevezett opciós kölcsönügyleteket írattak alá a tulajdonossal közjegyzőnél, és ennek alapján potom „kölcsönért” cserébe megszerezték a lakást. Most eltartási szerződést kötnek, vagy lakottan, haszonélvezettel terhelten veszik meg a magányos idős ember lakását, lényegesen áron alul. Amikor egy magányos, idős beteg elhalálozik és nincs idegenkezűségre utaló jel, többnyire nem is vizsgálják a halál okát.

 





Ezeket olvastad már?
Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás