RETRO RÁDIÓ

Furcsa ügyletek, halálesetek Óbudán: vizsgálatot indított a rendőrség a lakásmaffia ügyében





Előkészítő eljárást indított a rendőrség annak érdekében, hogy kiderüljön: történt-e bűncselekmény, kell-e nyomozást elrendelni Óbudán, ahol lakótelepi lépcsőházakban kihelyezett szórólapok lakásmaffia tevékenységére figyelmeztetik a lakókat. Állítólag ugyanis több idős ember gyanús körülmények között elhunyt, miután eltartási szerződést kötött - közölte a rendőrség honlapján szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.08.04.
III. kerület lakásmaffia

Azt írták, hogy a BRFK-ra egyetlen ilyen bejelentés érkezett; az idős ember halálának körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják, idegenkezűség gyanúja eddig nem merült fel.

A rendőrök meghallgatták az ügyben az óbudai lakosokat szórólapon figyelmeztető lakásszövetkezeti elnököt, a BRFK közlése szerint „a sajtónyilatkozatokkal ellentétben konkrét információt nem, csak feltételezéseket hozott a nyomozóhatóság tudtára”. Hozzátették: az előkészítő eljárásban ezt is ellenőrzik a nyomozók.

A közlemény arra is kitér, hogy a rendőrök a lakótelepen csaknem kétszáz embert hallgattak meg, de eltartási szerződéssel kapcsolatos gyanús halálesetről nem találtak adatot. Újra elővették a korábbi években természetes úton bekövetkezett halálesetek aktáit is, de egyelőre ezekben sem akadtak gyanús körülményekre - tették hozzá.

A rendőrség azt kéri, hogy ha bárkinek bűncselekményről vagy annak akár a leghalványabb gyanúját felvető konkrét esetről van tudomása, haladéktalanul tegyen bejelentést bármelyik rendőri szervnél, hívja a 112-őt, vagy - akár névtelensége megőrzése mellett - a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámát.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy egy előnytelen szerződés megkötése önmagában nem feltétlenül büntetőjogi kategória. A BRFK azt tanácsolja, hogy egy ilyen döntést csak jól átgondolva, hozzátartozókkal, barátokkal megbeszélve, lehetőleg saját ügyvéddel konzultálva, ingatlanszakértő véleményét kikérve hozzanak meg - írták.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás