Nem mindennapi történetről számolt be közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat. A szerencsére happy enddel záródott eset főszereplője egy 16 éves gyakorló bűvész volt, aki a Balaton partján szórakoztatta a járókelőket, de egyik mutatványa majdnem az életébe került.

A srác egy járókelő mobilját zárta páncélkazettába, majd a kulcsot bámulatos módon eltüntette. Ezután kártya trükkök következtek volna, ám a mágus hirtelen elvörösödött és fuldokló köhögés közepette térdre rogyott. A helyzet súlyát többen is felismerték a sétányon és azonnal a mentők gyors segítségét kérték. Rutinos mentésirányító bajtársunk telefonos instrukciói alapján, háti ütéseket alkalmaztak a fuldokló fiatalnál, amik életmentőnek bizonyultak. A fiú torkán akadt kulcs ettől ugyanis elmozdult de még mindig komoly nehézséget okozott számára a légvétel” – számoltak be a filmbe illő jelenetekről a mentők.

„Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és szerencsésen eltávolíthatták a légúti idegentestet, ami után végre a járókelő is visszakaphatta túszul ejtett telefonját. Bajtársaink végül stabil állapotban szállíthatták kórházba az ifjú Houdinit. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!” – írták.

CSAKNEM BELEHALT TRÜKKJÉBE EGY FIATAL BŰVÉSZ A BALATON-PARTON❗️ Esténként a tónál sétálókat szórakoztatta gyakorlásképp…

Közzétette: Országos Mentőszolgálat – 2020. október 1., csütörtök