RETRO RÁDIÓ

Kozma Dominik új célt tűzött ki maga elé





Új klubjában elsősorban a technikai elemek fejlesztésére koncentrál Kozma Dominik világbajnoki bronzérmes úszó.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.30.
karrier

A 29 éves versenyző pénteken az M4 Sport Sporthíradójában beszélt arról, hogy a két éve alakult Stamina Testgyakorlók Körénél nagyjából két hete készül, az egyesületben pedig mindent megkap, amit szeretett volna karrierje utolsó éveire.

Itt most csak rólam szól minden, megpróbálnak engem felépíteni, a rosszabb vagy a jobb napjaimra egyaránt. Sokkal inkább a kisebb dolgokkal foglalkozunk, az olyan apró technikai elemekkel, mint például a forduló, ami az én és sok magyar úszását le tudja lassítani. Most ezekre feküdtünk rá” - mondta Kozma, aki az egyetlen felnőtt válogatott versenyzője a kis klubnak, ahol néhány tehetséges fiatal is pallérozódik.





Ezeket olvastad már?
 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás