RETRO RÁDIÓ

A járványadatok már olyanok itthon, mint egy éve, de Rusvai Miklósnak van egy jó híre is





Rusvai Miklós virológus beszélt az újra felfelé ívelő hazai adatokról, és elmondta, melyik a legerősebb hullám.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.09.28.
koronavírus

„A jelenlegi adatok nagyjából megegyeznek az egy évvel ezelőttiekkel, ami akár rossz hír is lehetne, de a kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma” – mondta Rusvai Miklós virológus az m1 csatornán vasárnap.

[eadvert

Fotó: Metropol/Markovics Gábor

 

„A fertőzöttek száma mindenképpen növekedni fog” – tette hozzá –, „az oltás abban segít, hogy kevesebben kerüljenek kórházba, lélegeztetőgépre, illetve kevesebben haljanak bele a koronavírus okozta megbetegedés következményeibe”.

Egyelőre még 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem oltatta be magát, pedig a koronavírus ellen beoltottak sokkal kisebb eséllyel betegednek meg, illetve sokkal enyhébbek a tüneteik.

A virológus elmondta: „a nemzetközi trendek szerint világszerte már a hatodik hullámnál tartunk, ezek közül a harmadik volt a legerősebb, azóta csökkenő tendenciát mutat az új fertőzöttek, halottak száma. Magyarországon is feltehetően a harmadik hullám volt a legerősebb, várhatóan a negyedik és a továbbiak egyre gyengébbek lesznek. Remélhetőleg két év alatt ez a vírus is „belesimul” a klasszikus koronavírusok, a náthavírusok trendjébe” mondta a professzor.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás