RETRO RÁDIÓ

Kiderült, ennyi magyar még nem akarja, hogy nyisson az ország





Egyesek szerint csak az oltások függvényében lehet a korlátozásokat feloldani, míg mások már holnaptól enyhítenének.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.10.
felmérés

Tavaly november óta minden héten stabilan 60% körül áll azok aránya Magyarországon, akik a járványügyi korlátozásokat megfelelően szigorúnak tartják, azaz nincs egyelőre érdemi elmozdulás a nyitás követelése felé – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amit a Magyar Nemzetnek készített.

Az idősorból jól látszik, hogy amint elérhetővé vált a vakcina itthon, elkezdett 8-10%-ról emelkedni azok aránya, akik szerint túl szigorúak a korlátozások, és a február 2-4. között végzett legutóbbi felméréskor már 22%-os volt az arányuk. Ezzel párhuzamosan 11%-ra csökkent azok aránya, akik további szigorítást tartanának helyesnek.

Fotó: Nézőpont Intézet

Az átoltottság növekedésével és a jó idő beköszöntével pedig várhatóan tovább fog nőni azok tábora, akik szerint túl szigorúak a korlátozások.

Ezt gondolják a fiatalok

Kiderült az is, hogy minden korosztályban, tehát még a legfiatalabbak körében is, kisebbségben vannak azok (41%), akik szerint nyitni kellene azokhoz képest, mint amennyien elégedettek vagy akár további szigorítást tartanának kívánatosnak (50 százalék).

A legtöbb budapesti elégedett

Az is érdekes a felmérésből, hogy Budapesten is bőven többségben van a jelenlegi szabályozással elégedettek tábora (56 százalék), valamint nincs szignifikáns különbség a további nyitást (18 százalék) és a további szigorítást (15 százalék) igénylők között.





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás