RETRO RÁDIÓ

Bevásárolnál? Inkább ezt csináld, ha egyedül vagy és azonnal karanténba kell vonulj





A problémára a lehető legrosszabb megoldás, ha pozitív koronavírusteszttel kezdenek az emberek boltokba járkálni. Ezt elkerülendő több önkormányzatnál is elérhető valamiféle opció, hogy segíteni tudják a kerületieket.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.04.
I. kerület III. kerület XII. kerület XXI. kerület riasztó jelenség

Továbbra is lehet segítséget igényelni, amikor valaki elkapja a koronavírust, de az, hogy milyen formában és pontosan kik kérhetik, kerületenként változó. Gyakran megesik, hogy pozitív koronavírusteszt után néhányan arra hivatkozva mennek el bevásárolni, hogy máshogy nem tudnak az élethez és a gyógyuláshoz szükséges dolgokhoz hozzájutni. Ez azonban kifejezetten veszélyes, ráadásul vannak olyan önkormányzatok, amelyek az ilyen helyzetekben segítséget nyújtanak.

Van olyan önkormányzat, ahol vállalják a bevásárlást is a fertőzöttek számára. Ez érintésmentesen történik, képünk illusztráció Fotó: Shutterstock

Az első két hullám ideje alatt a kérdésre, hogy ki, mit tud tenni, ha nem mehet ki a lakásából, sokkal egyértelműbb volt a válasz mint most. A facebookos koronavírussal foglalkozó csoportokban napi szintű kérdéssé vált, hogy ha valaki magának nem tud élelmet és gyógyszereket beszerezni, akkor mégis hogyan tud mindezekhez hozzájutni. A Metropol több önkormányzatot is felkeresett, és a válaszokból egyöntetűen kiderült, hogy valamilyen formában mindenhol segítik a rászorulókat. Az viszont, hogy pontosan hogyan, kerületenként változó, így érdemes helyben érdeklődni. Lapunk négy önkormányzattól kapott részletes választ a feltett kérdésekre.

Óbuda az egyedi megkeresések esetén tud segíteni

„Csak egyedi megkeresések alapján tudunk segíteni a hozzánk fordulóknak az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központon keresztül… Személyes, telefonos és e-mailen történő megkereséssel tud bárki bejelentést tenni, ellátást igényelni” – tájékoztattak, majd kifejtették, hogy ők még a bevásárlásban is segítenek.

Az I. kerület is segít

„Az I. kerületben a szociális jellegű feladatok leginkább a Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központhoz tartoznak” – áll a Budavári Önkormányzat sajtóosztályának válaszában.

Csepelen a csekket is feladják ha kell

„Az önkormányzatunk önként vállalt feladatként biztosítja ezt a lehetőséget a Humán Szolgáltatások Igazgatóságán (HSZI) keresztül azon Covid-fertőzötteknek és karanténban lévő hozzátartozóiknak, akik nem tudják megoldani a gyógyszerek, élelmiszerek beszerzését” – áll a tájékoztatásukban.

A XII. kerületben gyógyszert és meleg ételt tudnak adni

„Önkormányzatunk a járvány kezdete óta a Hegyvidéki Segítő Központon keresztül segíti az arra rászoruló idős és a jelenlegi helyzetben karanténban lévő kerületi lakosokat. Ugyancsak ők kezelik a járványveszély kezdete óta működtetett három telefonszámunkat, ahol a lakosok segítséget kérhetnek – válaszolt a XII. kerület kommunikációs osztálya.

Sokan covidosan vásárolják meg a szükséges gyógyszereiket, mielőtt karanténba vonulnának
Fotó: MTI/Mónus Márton

A gyógyszertárosok már felszólították a fertőzötteket

Olyannyira gyakori, hogy az emberek koronavírus-fertőzéssel mégis elmennek bevásárolni, hogy a gyógyszertárak szövetsége korábban egy közleményt is kiadott ezzel kapcsolatban:

„Sok esetben tapasztaljuk, hogy a már koronavírussal bizonyítottan fertőzött betegek saját maguk mennek el a gyógyszertárba kiváltani a gyógyszereiket. Talán nem kell mondanunk, hogy ez mennyire veszélyes a többi patikába betérő betegre és gyógyszertári dolgozókra nézve. Emiatt nyomatékosan szeretnénk megkérni minden koronavírussal igazoltan fertőzött beteget, hogy a karanténszabályoknak megfelelően maradjon otthon, és kérjék meg ismerőseiket vagy családtagjaikat gyógyszereik kiváltására” – közölte a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége.





Ezeket olvastad már?
„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Mentőhelikoptert riasztottak: buszbaleset történt, rengeteg a sérült

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás