RETRO RÁDIÓ

Van, ahol egészségügyi vészhelyzet, máshol nyitás következik





A finn kormány hétfőn egészségügyi vészhelyzetet rendelt el a koronavírussal fertőzöttek számának hirtelen növekedése miatt, Bulgáriában hétfőn újranyitottak a vendéglátóipari létesítmények, köztük az éttermek és a kávézók is.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.01.
koronavírus

Az intézkedés lehetővé teszi a kormány számára, hogy elrendelje az éttermek, illetve további iskolák bezárását, és korlátozza az egyes régiók közötti utazásokat. Az utazási korlátozásokat azonban csak az ország legsúlyosabban érintett térségeiben vezetik be március 8-tól három hétre.

Az erre vonatkozó indítványt már beterjesztették a parlament elé. Finnország nemrég lezárta határait a koronavírus korábbinál fertőzőbb mutációnak terjedése miatt.

A kormány szükségesnek ítéli, hogy tovább korlátozzuk az emberek érintkezését” - mondta Sanna Marin miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján. „Mostantól az embereken múlik, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár” - tette hozzá.

Sanna Marin közölte azt is, hogy szükség esetén akár éjszakai kijárási tilalmat is elrendelhetnek.

Az észak-európai országban eddig sikeres volt a járvány elleni küzdelem, Európában itt a harmadik legalacsonyabb a regisztrált fertőzöttek száma Izland és Norvégia után. A kormány márciusban vezetett be járványügyi korlátozásokat, amelyeket később - az esetszámok csökkenését követően - fokozatosan feloldott.

Az utóbbi két hétben azonban több finnországi régióban is növekedett a fertőzöttek száma, elsősorban az országban is kimutatott vírusmutációk nyomán, járványgócokat jelentettek a lappföldi síelőknél, a hajógyárakban és építkezéseken.

Az 5,5 millió lakosú Finnországban eddig 58 064 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 742-en hunytak el a betegség következtében. Jelenleg 210 pácienst kezelnek kórházakban, az aktív fertőzöttek közül 1282 személy szervezetében a vírus mutációit mutatták ki.

Bulgáriában újranyitnak a vendéglátóhelyek

Bulgáriában hétfőn újranyitottak a vendéglátóipari létesítmények, köztük az éttermek és a kávézók is a koronavírus-járvány miatt elrendelt három hónapos zárva tartást követően.

A nyitás azonban korlátozásokhoz van kötve.

Az óvintézkedésekhez tartozik például, hogy egy asztalnál legfeljebb hatan ülhetnek, és a személyzetnek orrot és szájat takaró maszkot kell viselnie.

A vendéglátóipar nyitását Bojko Boriszov miniszterelnök ígérte meg, annak ellenére, hogy az országban egyre több a fertőzött. Bulgáriában már korábban újranyitották az iskolákat, óvodákat, bevásárlóközpontokat, edzőtermeket és táncstúdiókat.

A 6,9 millió lakosú országban vasárnap 31 000 aktív fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4700-zal több a megelőző héthez képest. A járvány kezdete óta 247 038 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 10 191-en hunytak el a kórban.

Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően - közölte a helyi sajtó hétfőn.

Csak azok a vendéglátóhelyek nem nyitottak ki, amelyek nem rendelkeznek külső térrel, vagy kevésbé forgalmas helyen van az üzlet - írták alapok. Ugyanakkor ők továbbra is készíthetnek italt és ételt elvitelre, a kormánytól pedig ígéretet kaptak arra, hogy márciusban még megkapják a járványhelyzet okozta gazdasági károk enyhítésére szánt támogatásokat.

Horvátországban az elmúlt 24 órában 91 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 243 064-et. Egy nap alatt 11 beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5537-re emelkedett. Kórházban 791 beteget ápolnak, közülük 64-en vannak lélegeztetőgépen.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: heti összehasonlításban 32,9 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma az országban és több koronavírus-mutánst is regisztráltak, a britet, a dél-afrikait és a New York-it is, amelyről - mint mondta - még nem tudnak sokat. Egyben felszólította a lakosságot arra, hogy most ne utazzon.

Beszámolt továbbá az újabb vakcinaszállítmányok érkezéséről is, Vili Beros egészségügyi miniszter pedig bemutatta azt a honlapot, amelyen hétfőtől online is lehet regisztrálni az oltásra.

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 243-mal 190 324-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt 24 órában 11 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3854-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 543-an vannak kórházban, 91-en intenzív osztályon.

Szlovénia nem tervezi a vendéglátóhelyek teraszainak megnyitását - közölte Janez Jansa kormányfő hétfőn a parlamentben.

Erre a lépésre az év elején Csehország is elszánta magát, most pedig ott az egyik legrosszabb a járványhelyzet Európában - figyelmeztetett Jansa.

Úgy vélte: a vendéglátóhelyek teraszainak megnyitása akkor lehet aktuális kérdés Szlovéniában, ha heti átlagban az új fertőzöttek száma 600, a kórházban kezelt betegek száma pedig 500 alá csökken.

Mindazonáltal hozzátette: a héten megvitatják annak lehetőségét, hogy a középiskolás osztályok mind visszatérhessenek az iskolapadokba.





Ezeket olvastad már?
 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás