RETRO RÁDIÓ

Aggasztó dolog derült ki a koronavírus brazil variánsáról





A koronavírusnak az északnyugat-brazíliai Amazonas államból származó variánsa képes arra, hogy „kikerülje” a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó cég CoronaVac nevű vakcinája által termelt antitesteket a szervezetben - derült ki két brazil egyetem előzetes tanulmányából.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.03.
koronavírus

A megállapításokra egy olyan kísérlet során jutottak, amelyben nyolc pácienst beoltottak a dél-amerikai országban eddig leginkább használt kínai oltóanyag két adagjával. A Sao Pauló-i Egyetem (USP) és a Campinasi Egyetem (Unicamp) tudósai vérplazmát vettek az önkéntesektől, és megvizsgálták a CoronaVac hatékonyságát a vírus brazil törzsével szemben, amelyet először januárban azonosítottak Amazonas fővárosában, Manausban.

A kutatók szerint az elemzett adatok „arra utalnak, hogy a P.1 (a brazil variáns) képes kikerülni az olyan inaktivált víruson alapuló vakcina által termelt semlegesítő antitesteket, mint a CoronaVac”.

A jelentés szerzői mindazonáltal közölték, hogy szükség van további, több mintát alapul vevő vizsgálatokra következtetéseik megerősítéséhez, egyúttal jelezték: a koronavírus-fertőzötteknél súlyosabb esetekben nemcsak a CoronaVac által termelt antitestek, hanem az immunrendszer további elemei is szerepet játszanak. Véleményük szerint annak érdekében, hogy elejét vegyék a vírus brazil törzse további terjedésének, szükség lehet egy harmadik adag beadására az oltóanyagnak a brazil vagy egyéb variánsokra módosított változatából.

A dél-amerikai ország 27 állama közül már 17-ben jelent meg a brazil variáns.

A több mint 200 millió lakosú Brazíliában jegyezték fel a harmadik legtöbb koronavírus-fertőzöttet a világon, 10,6 milliót, bár egészségügyi szakértők szerint ez a szám akár 2-3-szor is nagyobb lehet valójában. A dél-amerikai országban a fertőzéshez köthető csaknem 256 ezer halálesetet jegyeztek fel, ami a második legnagyobb a világon.





Ezeket olvastad már?
Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor kampányindítóját!

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor kampányindítóját!

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás