RETRO RÁDIÓ

Március 1-ig dönteni kell a „hogyan továbbról”, ebben segít a konzultáció





Gulyás Gergely hangsúlyozta, a kormány akkor tud jól dönteni, ha az emberek támogatása a kormány mögött áll.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.18.
újraindítás

Gulyás Gergely egy más témában tartott sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva azt mondta: március elsejéig dönteni kell a „hogyan továbbról”, ezért kérnek mindenkit arra, hogy minél hamarabb töltse ki az újraindításról szóló konzultációt.

Szeretnénk újraindítani az országot, ennek része lehet valamifelé nyitás” - fogalmazott, kiemelve: ez azonban nagy részben függ attól, hogy sikerül-e megfékezni a harmadik hullámot. Nagy mértékben függ viszont attól is, „hogy az emberek mit választanak azok közül a reális lehetőségek közül, amiket felkínálunk nekik” - mondta Gulyás Gergely.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon is megjelent a koronavírus brit mutánsa, amely gyorsabban terjed. Ez eredményezte azt, hogy a csökkenés megállt és lassan felfelé ível a megbetegedések száma.

Az ellenszer egyértelműen a vakcina, ezzel lehet még „csírájában elfojtani” a harmadik hullámot, és ha minél több embert beoltanak - emelte ki Gulyás Gergely, aki egyúttal mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon az oltásra. A regisztrációval válik ugyanis lehetővé, hogy az oltásokat gyorsan hajtsák végre.

„Fontos, hogy mindenhonnan szerezzünk vakcinát, ennek eleget tettünk. Természetesen minden vakcina csak akkor adható be, ha itt az illetékes hatóság megvizsgálta és biztonságosnak találta. Ez érvényes minden vakcinára” - szögezte le a miniszter.

Ma az EU-ban Magyarország áll legjobban a vakcinákban, nekünk van népességarányosan a legtöbb vakcinánk” - jelentette ki Gulyás Gergely.





Ezeket olvastad már?
Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás