RETRO RÁDIÓ

Egy euróért vett házat, mégis pórul járt a vevő





Bár elfogadta az adásvételi szerződésben foglaltakat, arra ő sem számított, hogy ilyen nehéz lesz teljesíteni az elvárásokat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.11.
költözés

Egy 58 éves ausztrál férfi, Danny McCubbin Olaszországba költözött és vett is ott egy házat – mindössze egy euróért (85 penny). Az olaszoknál bevett szokás, hogy a csökkenő népességű kis településeken minimális összegért adják el az öregedő ingatlanokat, de csak bizonyos feltételek teljesítése esetén.

A vásárlóknak vannak kötelezettségeik, többek között az, hogy az adásvételtől számított három éven belül fel kell újítaniuk a megvett ingatlant. A férfi elsőre azt hitte, hogy a szicíliai Mussomeliben lévő házzal jó üzletet köt, de végül nem tudta megtartani azt. Ez a három év sem volt elegendő arra ugyanis, hogy találjon olyan munkást, aki elvégzi a felújítást a 11 000 fős településen.

„Amire találtam egy építkezési vállalkozót, addigra a felújítás költségei a duplájára nőttek. Ezért döntöttem, mert nekem már nem éri meg” – nyilatkozta a mesterszakácsként dolgozó McCubbin, aki ezután egy drágább, de könnyebben felújítható ingatlanba költözött. A korábban 17 évig Nagy-Britanniában lakó férfi immár élvezi az életet Olaszországban, új otthonában még egy rászorulókat támogató konyhát is kialakított.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás