RETRO RÁDIÓ

Kókai horrorbaleset! Szándékosan rántották rá a kormányt a kocsi alá szorult Krisztina autójára





Kóka és Sülysáp között rántotta rá egy másik autós a kormányt annak a fiatal lánynak az autójára, aki súlyos sérülésekkel fekszik kórházban. Krisztina felismerte a másik sofőrt, aki elhajtott a helyszínről.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.27.
vallomás

A 21 éves futár lány a balatoni szabadságáról munkába tartott a délutáni órákban, amikor Kóka és Sülysáp között hirtelen rárántotta a kormányt az előtte közlekedő autó.

„Előzésbe kezdtem, az előttem lévő autó pedig behúzta elém a kormányt. Hogy elkerüljem az ütközést, az út széle felé irányítottam az autóm, ahol a murvás részen megcsúszott, és oldalára fordult” – részletezte kollegánknak a balesetet Ládi Krisztina, aki azt is elmondta, hogy futárként gyakorlott vezető, ezért nem szokott megijedni autósként a váratlan helyzetektől.

A Kókai Önkéntes Tűzoltók szabadították ki a lányt az autó alól.

„A helyszínen egy szabadnapos tűzoltó kezdte meg az intézkedést. Egyesületünk a gépjárművet áramtalanította, illetve a helyszínt biztosította. A mentők kiérkezése után a sérültet a nagykátai hivatásos kollégákkal közösen kiemeltük, őt mentőhelikopterrel kórházba szállították” – írták a Kókai Önkéntes Tűzoltók a Facebook-oldalukon.

A másik autó sofőrje azonnal elhagyta a helyszínt. A tűzoltók mellett két idegen nő, a mentősök és az azonnal értesített szülők segítettek Krisztinának, aki Facebook-posztjában köszönte meg mindezt.

Krisztina – akit jelenleg középsúlyos sérülésekkel kórházban kezelnek – felismerte a másik autót.

Hogy ki volt az, aki rárántotta a kormányt, arról a Bors szerdai lapszámában mesél.





Ezeket olvastad már?
Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás