RETRO RÁDIÓ

Nemi betegek lettek a koalák





Egy nemi úton terjedő betegség, a klamídia ellen oltanak be mintegy 400 koalát Ausztráliában, hogy ezzel is segítsék a veszélyeztetett faj fennmaradását.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.10.17.
koala oltás

Az emberek körében is gyakori bakteriális fertőző betegség elterjedt a koalák körében is, egyes populációkban az állatok felét érinti.

A klamídia súlyos kötőhártya- és húgyhólyaggyulladást, egyes esetekben vakságot vagy terméketlenséget okozhat – közölte az Australia Zoo Wildlife Hospital állatkórház, ahol megkezdték az Ausztrália egyik emblematikus állatának számító erszényesek vakcinázását.

Az állatok egy adag vakcinát kapnak, utána a nyomon követhetőség érdekében mikrocsippel látják el, majd visszaengedik őket a vadonba.

Bár a klamídia, amely az anyáról átterjedhet újszülött kölykeire is, általában gyógyítható antibiotikumokkal, olykor azonban olyan súlyos fertőzés alakul ki, hogy az állatok életét nem lehet megmenteni.

A vakcinázást vezető Napospart Egyetem (USC) biológusai szerint a védőoltás segítheti az erszényesek szaporodását és fennmaradását. A vakcinát eddig nyolc kisebb kísérletben összesen 200 koalán próbálták ki, fogságban és vadon élőkön egyaránt, a mostani oltás az első nagy létszámú kísérlet. Ha az oltás beválik, Queensland és Új-Dél-Wales más állatkórházaiban is alkalmazni fogják.

Fotó: Pixabay

 





Ezeket olvastad már?
Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

Romantikáznál a pároddal? Itt sétálhatsz cseresznyefák alatt

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás