RETRO RÁDIÓ

„A sors elragadta tőlem az én hercegnőmet„ - el kell temetnie az édesapának Diát, az elhunyt kismamát





Szívet tépő fájdalom lett úrrá abban a pásztói házban, ahonnan egy rosszullét miatt kellett a kórházba mennie a fiatal anyukának.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.29.
tragédia

Szörnyű dráma történt egy vizsgálat után a a Szent Lázár Megyei Kórházban - adta hírűl korábban a Metropol. Július 21-én elesett egy 23 éves pásztói kismama a kórházban.

A fiatal nőt hiába várják már haza szülei és négyéves kislánya. Dia szülei tudni szeretnék, mi is történt valójában.

„Én már nagyon sok mindent legyőztem, a vesémet kivették, megküzdöttem a rákkal, de most olyan ponton talált el az élet, hogy félek, innen nincs felállás. Három gyermekem van, kemény kétkezi munkával, becsülettel felneveltük őket. A feleségemmel azt hittük most már, hogy nagyobbak, picit könnyebb lesz az élet„ – zokogta a Blikknek Dia édesapja, Zsolt. „Erre a sors elragadta tőlem az én hercegnőmet, aki élettel és vidámsággal töltötte meg a házat. Ő volt a legcsodálatosabb ember a föld kerekén, akit most el kell temetnem. Sosem féltem semmitől annyira, mint attól a naptól.”

Már csak a szörnyű hívás jött

„Amikor kiderült, hogy várandós, boldog volt, de aztán olyan pokoli fájdalmak kezdték gyötörni, hogy kórházba kellett vinnem. Két nap után kiengedték, de a panaszai nem szűntek meg. Szinte már mozdulni sem tudott, amikor visszavittem múlt hét hétfőn a kórházba. Nem igazán örültek nekünk az orvosok és a nővérek sem, szinte könyörögni kellett, hogy ott maradhasson. Szerdán hajnalban még beszéltem vele, úgy volt, hogy végre elviszik ultrahangra, de ebből már nem lett semmi. Csak a telefont kaptam, hogy meghalt„ – vette át a szót Hajnalka.

Tudni akarják, ki a felelős

A lap azt írja, a család nem vádol és gyanúsít senkit, de feltett szándékuk, hogy kiderítsék, pontosan mi történt a lányukkal, ki a felelős a haláláért. Szerintük valakinek hibáznia kellett, hogy egy ilyen tragédia megtörténhessen.

Nincs bennünk bosszúvágy, de addig megyünk, míg nem tudjuk meg az igazat. Ilyen nem történhet egy kórházban. Feljelentést tettünk a rendőrségen, minket nem lehet elhallgattatni. Remélem, kihallgatják a szobatársait is, ők láttak mindent” - mondja eltökélten az édesapa.

 





Ezeket olvastad már?
Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

„Azt hittem, egy pattanás” – Görögdinnye méretű daganat tette pokollá a férfi életét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás