RETRO RÁDIÓ

„Nem árultam el a többieknek, hogy én már megkaptam a vakcinát” – így élte meg az oltását a 12 éves kislány





A kolozsvári kislány őszintén beszélt arról, miért kellett eltitkolnia, hogy ő már beoltatta magát.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.08.
félelem

Alig 72 óra leforgása alatt több mint 5100, 12–15 év közötti gyereket oltottak be Romániában. Az oltáskampány kezdete óta pedig 114 ezernél több 16 és 19 éves tinédzsert és fiatalt immunizáltak már – írja a transindex.ro.

A Ripostnak beszélt egy kolozsvári 12 éves kislány arról, hogy ő miért döntött úgy, hogy beoltatja magát. A tini nevét a szülők kérésére változtatta meg a lap.

Már nagyon várom, hogy véget érjen a járvány. Eleinte jó buli volt, főleg, amikor nem kellett bemenni az iskolába, de azt hamar meguntam. Jó volt sokáig aludni, de hamar rájöttem, hogy sokkal nehezebb így tanulni, mert nem mindent értek meg online” – mesélte a 12 éves Zsuzsi a lapnak.

„Mindig hallottam, hogy milyen veszélyes a koronavírus, de egész addig nem találtam ijesztőnek, amíg meg nem halt egy barátom nagypapája. Karcsi bácsit jól ismertem, nagyon furcsa volt, hogy olyan ember is meghalt koronavírusban, akit én ismerek. Akkor kezdtem félni is” – indokolta a kislány, miért vette fel az oltást.

Egy kolozsvári 12 éves kislány beszélt arról, hogy ő miért döntött úgy, hogy beoltatja magát (Fotó: Shutterstock/illusztráció)

„A szüleimet még márciusban beoltották. Apánál nem volt semmi mellékhatás, de anyát rázta a hideg oltás után. Reméltem, hogy nekem sem lesz semmi. Nem is lett!” – ecsetelte Zsuzsi.

„Amikor bejelentették, hogy lehet a gyerekeket oltani, akkor a szüleim felvetették, hogy regisztrálnunk kellene. Megkérdeztek, nem erőltették. A betegség elkerülése miatt akartam az oltást, ugyanakkor féltem, hogy cikiznek majd miatta az osztálytársaim. Sokan ugyanis azt mondják, csak kitaláció a koronavírus és lúzer, aki oltat. Így inkább nem árultam el a többieknek, hogy én már megkaptam az oltást” – tette hozzá .

Június elején a Metropol kérdésére az operatív törzs sajtótájékoztatóján arról is beszéltek, hogy hazánkban mikor kezdődhet meg a fiatalok oltása.

Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon a 12–15 éves korosztály oltásához egyelőre vizsgálják az európai gyógyszerhatóság döntését, miszerint a vakcina vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy a Pfizer-oltóanyag minden 12 évesnél idősebb embernél biztonsággal alkalmazható a koronavírus-fertőzés megelőzésére.





Ezeket olvastad már?
Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Felháborító: borotvaéles táblákat helyeztek ki Gazdagréten

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Húsvét: Így változik a gyógyszertárak nyitvatartása

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Tragédia: kigyulladt az idősek otthona Ököritófülpösön, egy ember meghalt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás