RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, ezért hazudta lányát halálos betegnek a lelketlen anya





Családjának és a környezetének is azt hazudta az amerikai nő, hogy 11 éves lánya halálos beteg. A kislány is ebben a tudatban élt, még pszichológushoz is járt, hogy mindezt képes legyen feldolgozni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.19.
felfoghatatlan kegyetlenség

Megdöbbentő kegyetlenséggel viselkedett saját lányával egy számító nő. A 34 éves Lindsey Abbuhl az elmúlt években kislánya egészségügyi állapotát használta fel arra, hogy pénzt, lakhatást, és utazásokat szerezzen.

A nő állítólag azt hazudta, hogy lánya központi idegrendszere egy gyógyíthatatlan és ismeretlen betegség miatt felmondta a szolgálatot. Ám ezzel szemben, az orvosok alapos vizsgálat után arra a következtetésre jutottak, hogy nincs bizonyíték a lány halálos betegségére. Eddigre azonban már annyira elfajult a hazugságáradat, hogy az anya azt mondta: már csak két hónapja van hátra.

A legszomorítóbb a történtekben, hogy a kislány azt hitte haldoklik, és több éven keresztül járt egy tanácsadóhoz, hogy feldolgozza azt, amit a közelgő halálának gondolt.

Az egyre súlyosbodó eset kapcsán az apja kért segítséget kislányának. Jamie Abbuhl ugyanis gyanítani kezdte, hogy nem olyan súlyos a kislánya helyzete, mint azt az anyja állítja. Egyelőre a hatóságok Lindsey Abbuhltól elvették a felügyeleti jogát, még a kisgyermekről az apja gondoskodhat a tárgyalásig.

Lindsey Abbuhl azzal próbálta menteni magát, hogy egy lejárató kampány és hazugság áldozata lett. Ezzel szemben nem volt hajlandó megmutatni lánya orvosi kartonját, és azt állította, hogy az orvosok nem tudták diagnosztizálni és kezelni a lány betegségének okát – írja a Crime Online.

Közben a barátok és a család szerint a 11 éves lány egészségesnek tűnt, továbbra is játszott és utazott. A hihetetlen ügy kapcsán a rendőrség még folytatja a nyomozást, a tárgyalás pedig várhatóan jövő hónapban lesz esedékes.





Ezeket olvastad már?
Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Ebben nem lesz köszönet: brutális idő tör ránk

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Sokkoló: 2 éves gyermek gázolta el terhes édesanyját

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

Drasztikusan esett a csatorna nézettsége: melltartó nélküli, szexi híradósokkal növelnék a nézettséget – fotó!

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

„Budapest és köztem ez mindig is egy love story volt” – Szentkirályi Alexandra szenvedélyesen szereti szülővárosát, Budapestet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás