RETRO RÁDIÓ

Kiderült, melyik virslit szeretjük a legjobban





Az év végén hagyományosan 20-25 százalékkal többet vásárol a lakosság virsliből - közölte a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) társadalmi elnöke az MTI-vel. Idén némileg lassult a koronavírus-járvány miatt a magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött, drágább virslik iránti kereslet erősödése.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.28.
virsli

Éder Tamás elmondta: továbbra is a virsli a legnépszerűbb húskészítmény kategória a fogyasztók körében. A húskészítmények forgalmából mintegy 20 százalékkal részesednek a különféle virslik és a kategória éves forgalma 30-35 ezer tonna körül mozog.

A fogyasztók egyre inkább az előrecsomagolt termékeket, vagyis az önkiszolgáló pultokon hozzáférhető virsliket vásárolják. Ezen termékek népszerűségét erősítette a pandémia miatt fokozódó fogyasztói óvatosság is. Mindennek eredményeként az előrecsomagolt virslik részesedése 80 százalék körül alakul - tette hozzá.

Az elnök kiemelte, hogy a húskészítményeket előállító magyarországi vállalkozások - beleértve a baromfihús készítmények gyártóit - éves árbevétele 200 milliárd forint körüli. Az előzetes adatok alapján azt vetítik előre, hogy ezen vállalkozások termelésének volumenindexe 10 százalék körüli visszaesést mutat majd az előző évhez képest. Ennek hátterében nagyrészt a pandémia áll, hiszen a vendéglátóipar leállása és a közétkeztetés beszűkülése érdemben csökkenő keresletet eredményezett a belföldi és az export piacokon egyaránt.

Fotó Shutterstock

Emellett az ágazatnak nehézséget okoz az afrikai sertéspestis (asp) terjedése is - mondta, hozzátéve, hogy a betegség megjelenése Németországban az unión kívüli német exportlehetőségek érdemi beszűkülését eredményezte, ennek következményeként ideiglenes túlkínálat alakult ki, amely elég súlyos piaci zavart eredményezett.

Éder Tamás megjegyezte, hogy az idén az első fél évben még az áremelkedés jellemezte a húskészítmények, így a virslik piacát is, mivel az élősertések ára ebben az időszakban a világpiaci folyamatok miatt Magyarországon is magas volt. Ugyanakkor a második fél évben már leállt az áremelkedés és stabilizálódtak a készítmények árai, így a virsliké is.

Kitért arra is, hogy a pandémiás helyzet okozta gazdasági nehézségek miatt a fogyasztók árérzékenysége erősödött. Ez némileg lassította azt az évek óta tartó folyamatot, amelynek keretei között a jobb minőségű, magasabb hústartalmú, nem műbélbe töltött virslik forgalma emelkedik a gyengébb minőségűek kárára.





Ezeket olvastad már?
Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

Karácsonyékhoz kerülhettek a hídpénz-botrány lenyúlt milliói

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás