RETRO RÁDIÓ

Karikó Katalin: a vakcinában csak növényi és természetes anyag van





Már közel két és fél ezer egészségügyi dolgozót beoltottak Magyarországon. Közben megindultak a találgatások, vajon mi van a Pfizer oltóanyagában. Az oltás kifejlesztésében részt vevő magyar tudós elárulta: a vakcina csakis teljesen természetes összetevőkből áll.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.30.
oltás

Karikó Katalin is megkapta a Pfizer oltás első adagját. Kivárta, amíg rá került a sor, noha legszívesebben már a laboratóriumban beoltatta volna magát – nyilatkozta az El Pais című spanyol lapnak. A tudós azt is elmondta, hogy a vakcina már az első oltás beadása után 10 nappal 88,9 százalékos védelmet nyújt, a második dózis beadása után 7 nappal pedig a védelem 95 százalékosra nő.

A Pfizer vakcinájának a fő különlegessége a technológia, ami Karikó Katalin szabadalmán alapul - Fotó:Metropol

„Egyáltalán nem félek– mondta – de megértem, ha vannak kételkedők. Eddig soha nem hagytak még jóvá RNS-alapú vakcinát, de a prototípusokat több mint 10 éve használják, például a rák ellen a klinikai vizsgálatok során, és biztonságosnak bizonyultak. Az általunk használt messenger RNS összetétele megegyezik azzal, amelyet az emberi szervezet saját maga készít a saját sejtjeiben. Az oltás teljesen természetes és növényi nukleotidokból készül.„ - idézte a Ripost a szakember szavait.

”Az oltások kiszabadítanak minket ebből a pandémiából. Nyáron valószínűleg már visszamehetünk a tengerpartra, a normális életünkhöz” – jelentette ki Karikó Katalin.

 

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás