RETRO RÁDIÓ

Sunyi trükk, dupla haszon: így csal Jakab Péter az Országgyűlés által bérelt lakással - Videó!





A Jobbik két vezető politikusa kereste meg közvetítők révén a Bors szerkesztőségét. Ahogy elmondták, elegük lett abból, ahogy Jakab Péter a Jobbikot vezeti és képviseli, és több ügyről is leleplező dokumentumokat ígértek. Nem akarják megvárni, míg a pártelnök kíméletlen önzése végképp padlóra küldi a pártot. Elsőként Jakab kamulakásbérletéről hoztak bizonyítékokat.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.17.
lakásbérlet

Jakab Péter a hivatalos szerződések szerint Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást évi közel 3 millióért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet. De ez csak papíron van így.

Az ebben a trükk, hogy a pártelnök egyáltalán nem lakik a lakásban, hanem azt kiadták másnak, valószínűleg ugyanennyiért. Vagyis a lakás tulajdonosával, aki Jakab régi jó ismerőse, a duplázással akár évi 6 milliót is zsebre vághatnak.

Sunyi trükk, de jól jövedelmez

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Jakab mindeközben, hogy összezavarja a közvéleményt, afféle elterelő hadműveletként egy posztban az állította, hogy rövidesen egy Etele utcai, 4. emeleti lakásba költözik. Ebből azonban semmi sem volt igaz.

A Bors újságírói természetesen ellenőrizték a Jobbik vezetői által bemutatott dokumentumokat, a hivatalos lakásbérleti szerződést az Országgyűlés Hivatalával, és elmentek a Fraknó utcai házhoz is.

239 ezerért bérel egy lakást, ahol egyáltalán nem lakik. Csak a pénzt vágja zsebre. A szerződés szövegét az Országgyűlés Hivatala javította

A Fraknó utcai gondnok elmondta, hogy Jakab Péter soha, egyetlen napig nem lakott az ingatlanban, a környéken sem látták soha.

Ebben a házban bérel lakást a Jobbik elnökének 260 ezerért az Országgyűlés. Papíron. A lakást egy másik bérlő lakja.

Ezt a lakásszomszédok is kivétel nélkül megerősítették, ők sem találkoztak egyetlen alkalommal sem a Jobbik elnökével.

A Bors kérdésére a ház gondnoka kamera előtt is elmondta, hogy valójában egy hölgy bérli az ingatlant, kizárólag őt látják ki- és bemenni a lakásba.

A Jobbik politikusai tájékoztatták a Bors munkatársait arról is, hogy a „kamulakás” tulajdonosa Jakab régi miskolci ismerőse, tulajdonképpen szomszédja a miskolci Eper utcából. Fél perc sétára laknak egymástól, teljes a bizalom köztük, ezért is tudták könnyen nyélbe ütni a kamuszerződést.

Az illető hölgy a cégnyilvántartás tanúsága szerint még egy vállalkozást is bejegyeztetett a Jakab által soha nem lakott, de az Országgyűléssel kifizettetett lakásba, ami így cégközpontként is üzemel. Tripla haszon.

A Jobbik politikusait az is felháborította, hogy Jakab eközben olyan posztokat tesz közzé a Facebookon, amelyek azt a hazug látszatot keltik, hogy ő egy lakótelepi lakásban lakik, ugyancsak Kelenföldön az Etele úton.

Ezt találta kiírni:

„Itt lakok, egy átlagos panelben. Ott, ahol sokan mások is. Tudjátok, ficsúrok, ők azok, akiket ti nem ismertek. Csak prolizzátok őket.”

A Jobbik politikusai szerint Jakab nyilvánvalóan azért posztolt, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy mindeközben egy másik lakással trükközik, hogy sok milliót kinyerjen belőle.

Eljuttatták a Bors szerkesztőségébe Jakab korábbi lakásbérleti szerződését is. Az már szinte semmiség, hogy a pártelnök idén tavasszal egyik napról a másikra 30 százalékkal feljebb csavarta az Országgyűlés Hivatalában a lakásbérleti árat a korábbi szerződéséhez képest, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy még több pénzt nyerhessen ki a buliból.

Korábban még csak 162 ezerért bérelt lakást. Ebből lett hirtelen 239 ezer.

A Bors szerkesztőségét megkereső Jobbik-politikusok további leleplező dokumentumokat is ígértek a pártot szerintük szétverő, csapatjátékra képtelen pártelnökről.





Ezeket olvastad már?
Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás