RETRO RÁDIÓ

Itt tart a 3-as metróvonal felújítása, erre készülj a fővárosban





A 3-as metróvonal középső szakaszán a hét legmélyebben fekvő állomás átfogó korszerűsítésén dolgoznak most, az alagúté már január 11-én megkezdődött - tájékoztatott a BKV Zrt. szerdán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.20.
fővárosi közlekedés

A hét állomáson és az alagútban végzett munkálatokkal a teljeskörű rekonstrukció mintegy öt kilométernyi vonalszakaszon zajlik - olvasható a cég közleményében.

Bár a Nagyvárad téren és a Lehel téren még közlekedik a metró, már előkészítik mindkét állomás korszerűsítését. A Nagyvárad tér környezetében már közműkiváltásokat is végeznek, ami a felszíni felvonók beépítése miatt szükséges, hiszen a felújítás után a teljes vonal akadálymentes lesz - írták.

A BKV emlékeztetett: a belvárosban már 2020 márciusában elkezdődött az Arany János utcai és a Ferenciek terei állomás felújítása. Júliusban a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák, novemberben pedig a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér és a Kálvin tér állomás is építési területté változott.

Az állomásokon néhány motívumtól eltekintve már semmi sem idézi meg az egykori látványvilágot. A jellegzetes burkolatok, bútorok eltűntek, az elbontott anyagok a peronokon várják, hogy a BKV Kőér utcai telephelyére kerüljenek - írták.

Kitértek arra is, hogy a több mint negyvenéves mozgólépcsők bontása az egyik legnehezebb feladat, hiszen többtonnás elemeket kell mozgathatóvá tenni, és a szűk aluljárókon vagy leadónyílásokon keresztül, majd többnyire a felszínen, közúti forgalomban eljuttatni a célállomásra.

Az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson a peron és felszín közötti kapcsolatot már ideiglenes lépcsőszerkezet biztosítja, a többin egy-egy meghagyott mozgólépcsőn keresztül lehet közlekedni.

Az elektromos- és gépészeti rendszerek bontása szintén kihívásokat jelent - közölték. A mintegy harminc méteres mélységben található főszellőzőket darabokra bontják, a kisebb elemeket keskeny lépcsőkön, zsákokban hordják a peronszintre, a nagyobb alkatrészek összekötő alagutakon jutnak a pályára és vasúti szállítókocsikon hagyják el az állomás területét - írta a BKV.

Közölték, az üzemi területek sok esetben átalakulnak, igazodva a korszerű, kisebb méretű gépészeti rendszerek, berendezések helyigényéhez, és ezek a szerkezeti átépítések már több helyszínen megfigyelhetők.

A metrófelújítás kezdete óta kiemelt figyelmet fordítanak az azbeszttartalmú anyagok, szigetelések azonosítására és szakszerű eltávolítására. Az egykor világszerte közkedvelt építőanyag a vonal középső szakaszának állomásain is megtalálható. Az azbesztmentesítés szigorú szabályait betartva már folyik a zónák kiépítése, és a területek megtisztítása minden egészségre káros anyagtól - áll a BKV közleményében.

A Deák Ferenc téri felvonó kiépítése tavaly tavasz óta tart az Erzsébet téren. A huszonöt éve oda tervezett Nemzeti Színház alapozásakor elkészült liftakna feltárása és mélyítése már befejeződött, és elkészült az az összekötő folyosó is, amely kapcsolatot teremt a metróállomás peronszintjével.

Az alagútban a sínpálya vegyszeres tisztítását, valamint előkészítő munkákat - egyebek mellett geodéziai felméréseket - végeznek, a bal vágány napokon belüli elbontásával pedig elkezdődik a pálya teljes rekonstrukciója - közölte a BKV.





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás