„Itt annyi bunyó volt!” – sok szép szerelmet és rengeteg balhét is látott a Balaton nagyija

Zsuzsa mama 30 esztendeje szolgálja ki a tó vendégeit, akit a Balaton nagyijának neveznek vendégei.

„Ide születtem és mindig is a vendéglátás érdekelt. Az anyósom már akkor is szakácsnő volt, a gyerekeim is ide születtek a pultba, és itt is nőttek fel, most már pedig a fiam viszi az üzletet” – mondja Szili Józsefné a Borsnak, ki már három évtizede dolgozik családi vállalkozásában, a zamárdi strandon.

Mint egy Ötvös Csöpi-filmben

„Sok barátság köttettet itt, és volt sok dráma is, hisz volt egy olyan időszak, amikor évtizedek után a szemem előtt találkoztak először szétszakított családok. A Balaton egészen különleges szerepet töltött be a kommunista blokkon belül a 60-as évektől egészen a rendszerváltásig. Ez volt az a hely, ahová a nyugat- és keletnémet turisták egyaránt eljöhettek, így a berlini fal felépítésekor szétszakított családok, baráti társaságok a magyar tenger mellett találkoztak újra.”

„A németek egyik pillanatról a másikra je­­lentek meg, és megváltoztatták a partot. Én nem tudtam németül, és szegények jöttek és ütötték az ablakot. Próbálták elmondani, hogy mit kérnek. Azóta rám ragadt, és most már beszélem a nyelvet, pedig nem tanultam. Ez még a seftelős, csencselős, márkaváltós időszak volt. Amit az Ötvös Csöpi-filmekben lát, olyan volt a Balaton ”– meséli nevetve. – Ekkortájt már a kommunista vezetők is rájöttek, hogy több lehetőség lakozik a tó adottságaiban, a külföldi vendégek száma megsokszorozódott. Szállodák kezdtek épülni, illetve kis kockaapartmanokat húztak fel. Ez viszont az itt élők nyugalmát megzavarta, így sokuk megvált ingatlanától, melyeket szintén szállásnak alakítottak át új tulajdonosaik. Így alakult ki a Zimmer Frei elnevezés, a magas áron bérelhető apartmanok korszaka.

Még táblát sem kellett kirakni

„A Zimmer Frei az is nagy sztori volt. A kezdetekben mi nem raktunk ki táblákat és nem adtunk fel hirdetéseket, mint most. Egyszerűen annyira nem volt semmi, hogy a németek bekéredzkedtek mindenhová. Akkoriban még a tyúkólat is ki lehetett adni. Sokkal személyesebb, barátibb volt akkoriban a vendéglátás, mint most, hisz – gondoljon csak bele – mi vadidegen embe­reket fogadtunk be a saját otthonunkba, ezekből aztán életre szóló barátságok lettek. Ma már interneten foglalnak a vendégek szállást, agyon van szabályozva minden, és sokkal több az elvárás” – nosztalgiázott Zsuzsa, aki szerint nagyon megváltozott ez a mese és ez ma már a jatton és a munkaerő mentalitásán is meglátszik.

Bírni kell a hőséget és a pörgést

„Azt tudni kell, hogy a vendéglátás egy olyan szakma, amit csak vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet. Itt szeretni kell az embert, bírni a hőséget és a kemény pörgést. Nekünk van olyan dolgozónk, aki 83 éves, és már 20 esztendeje velünk van. Ő soha nem mondja, hogy fáradt. Ő bírja. Aztán itt volt most egy fiatal kislány, aki alig egy hónap után feladta, és sajnos inkább ez a jellemző” – magyarázza a főnökasszony.

A Szili család tudott változni a korral, és ma is a legnagyobb odafigyeléssel igyekeznek kielégíteni a vendégek igényeit, pedig ez mostanában már nem olyan egyszerű. Zsuzsa szerint megváltozott az emberek mentalitása is, de kellő odafigyeléssel és szeretettel korszakoktól függetlenül mindenkinél el lehet érni, hogy jól érezze magát.