RETRO RÁDIÓ

Ismét kínai harci gépek repültek be a légtérbe





Kínai harci repülőgépek már többször átrepültek a Tajvani-szoros középvonalánál.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.19.
nehézbombázó

A kínai védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy hadgyakorlatot kezdenek a Tajvani-szoros közelében. A gyakorlat egybeesik azzal, hogy csaknem egy hónap leforgása alatt már a második magas rangú amerikai tisztségviselő látogat a Kína által magáénak tartott, ám saját kormányzattal rendelkező szigetre. Keith Krach gazdaságfejlesztésért felelős amerikai külügyi államtitkár csütörtökön érkezett Tajvanra, ahol pénteken találkozott Caj Jing-ven tajvani elnökkel és más magas rangú tajvani tisztségviselőkkel, szombaton pedig Li Teng-huj korábbi tajvani elnök temetésén vett részt.

A tajvani védelmi minisztérium szombaton közölte: legalább 19 kínai harci repülőgép repült be a szigetország légvédelmi azonosítási zónájába. Tajvan vadászgépeket küldött a helyszínre, hogy figyeljék a kínai gépek manővereit, és ráirányította a térségre a légvédelmi radarait. Pénteken a tárca arról adott tájékoztatást, hogy két kínai bombázót és 16 vadászgépet észleltek a légterükben, ami sokkal több mint a korábbi, hasonló incidensekkor.

A Peking szócsövének tartott Global Times szombati vezércikkében úgy fogalmazott, hogy a Tajvani-szoros közelében folyó hadgyakorlat „nem figyelmeztetés, hanem a sziget visszavételének főpróbája”. Abban az esetben, ha Tajpej megszegi a 2005-ben elfogadott, úgynevezett elszakadás elleni törvényt, akkor azzal háborút fog kirobbantani, és Peking „eltörli a föld színéről” Caj Jing-ven tajvani elnököt - fogalmazott a kínai lap.

Az elszakadás elleni törvény kimondja, hogy amennyiben Tajvan bármilyen lépést tenne a függetlenedés irányába, vagy a békés újraegyesítés lehetőségei végképp kimerülnek, Kínának minden szükséges intézkedést meg kell tennie az ország szuverenitásának és területi egységének védelmében.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás