RETRO RÁDIÓ

„Itt halt meg a férjem” – sírta el magát Mónika az M0-s leállósávján - Videó!





Az elmúlt 21 év alatt összesen 18 szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Éppen ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. egy újabb kampányt indított az úton dolgozók biztonságának érdekében.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.06.16.
dráma az autópályán

Hogy az üzenet valóban mindenkihez eljusson, egy munkavégzés közben elhunyt férfi özvegye figyelmezteti a sofőröket sokkal nagyobb óvatosságra.
A nő még 2017-ben vesztette el férjét, akit egy figyelmetlen sofőr gázolt el az autópályán.
„Itt halt meg a férjem. A férjemet 2017. december 6-án vesztettem el, miközben az M0-son dolgozott, és egy felelőtlen sofőr halálra gázolt” – mondja könnyeit nyeldesve Illésné Horváth Mónika.
Mónika egy szívbemarkoló videóban arra kér mindenkit, hogy ha munkálatokra figyelmeztető táblát lát az úton, akkor lassítson, hiszen ezen akár az ott dolgozók élete is múlhat.
„Kérlek szépen, ha bármelyik autópályán vagy országúton most haladsz el egy munkavégzésre figyelmeztető tábla, sárga villogós autó vagy a Magyar Közút dolgozói mellett, kérlek, lassíts, őket is hazavárják” – tette hozzá. Az özvegy kérése mellett a Magyar Közút Nonprofit Zrt. is fokozott figyelemre inti a sofőröket.
„Neked lenne erőd visszatérni arra a helyszínre, ahol egy szeretted tragikusan meghalt? Ráadásul egy forgalmas autópálya kellős közepére, mialatt körülötted nagy sebességgel száguldanak el az autók? Az M0-on munkavégzés közben halálra gázolt közutas dolgozó özvegye megtette” – áll a Magyar Közút Nonprofit Zrt. figyelemfelkeltő kampányának szövegében.
„A férje helyett a baleseti helyszínről ő maga szól az autósokhoz, a kérése egyszerű és világos: ha útközben munkaterületre figyelmeztető jelzésekkel találkozol, lassíts! Mindössze ennyin múlik, hogy ne fordulhasson elő több ilyen értelmetlen haláleset” – írják a kampányban.
„A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kérése jelenleg különösen aktuális és fontos, hiszen idén az előjelzések alapján várhatóan kimagaslóan sok nyaralni vágyó választ belföldi úti célt, a megnövekedett forgalomhoz pedig az elmúlt 10 év legnagyobb volumenű útfelújítási programja társul. Az úton lévők tehát számos esetben találkozhatnak munkaterülettel, ahol hús-vér szakemberek sokasága végzi folyamatosan a felújítási és a napi üzemeltetési, burkolatjavítási, növényzetgondozási munkákat. A 2000-es évektől napjainkig 18 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt, ezért indította el a társaság két évvel ezelőtt a »Biztonságunk az Ön kezében van!« kampányát” – egészítik ki az amúgy is szívbemarkoló történetet az elmúlt évek elrettentő adataival.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás