RETRO RÁDIÓ

Ebben nem lesz köszönet, durva fordulat az időjárásban





A hét első napján még sűrű felhőzet takarja el a napot, azonban keddtől minden megváltozik.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.05.
nyár

A nap első felében hétfőn a Dunántúlon még előfordulhat eső, zápor, majd ezt követően felszakadozik, gomolyosodik a felhőzet, és az ország túlnyomó részén napos, gomolyfelhős időre van kilátás. Kelet felé haladva kevesebb gomolyfelhő képződik, a legtöbb napsütés a Tiszántúlon várható. Estétől határozottan csökkenni kezd a felhőzet. Napközben már csak helyenként valószínű záporeső. A Dunántúlon megélénkül az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között várható. Késő este 18 és 25 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden már napos idő lesz általában kevés gomoly- és fátyolfelhő mellett. Számottevő csapadék nem várható, legfeljebb az északkeleti tájakon fordulhat elő egy-egy jelentéktelen zápor. Az északnyugati, északi szél a Nyugat-Dunántúlon délire fordul, és ott időnként megélénkül. Másutt jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Délután 28, 34 fokot mérhetnek.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás